Kultúra

Nem csak a formákkal, a korokkal is játszik a szegedi Rigoletto (X)

A Szegedi Szabadtéri Játékok egy igazi klasszikussal nyitja az évadot: Verdi Rigoletto című operája 1987 után ismét a Dóm téri színpadra kerül. A népszerű opera látványvilága korántsem lesz mindennapi: Tihanyi Ildi egy többméteres bohócsipkát álmodott a színpadra, a jelmezeken pedig Náray Tamással dolgoznak együtt.

Június 29-én nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok 2018-as évada, és a szervezők idén sem bízták a véletlenre, hogy a nyitány emlékezetes legyen: Giuseppe Verdi egyik legnépszerűbb operája nyitja a szezont, a Rigoletto, Ludovik Kendi, Keszei Bori, László Boldizsár és Ádám Zsuzsanna főszereplésével. Az előadást Harangozó Gyula rendezi. Ám akármennyire is klasszikusról beszélünk, az alkotók mindent megtettek annak érdekében, hogy a darab tudjon újat mutatni. A látványvilág például garantáltan egyedi lesz, erről a Rigoletto díszlettervezője, Tihanyi Ildi mesélt:

Szeretnénk megtartani a mű saját korát, de csempészni bele modernséget is. A Rigoletto az 1600-as években játszódik Mantovában, tehát a Rómeó és Júlia kora és helyszíne a miliő. Használjuk ennek a kornak formavilágát, merítünk az ízléséből, színeiből és kontúrjaiból, ugyanakkor azt is szeretnénk, hogy legyen mai áthallása a formáknak és anyagoknak. Eredetileg teljesen más irányba indultunk el, klasszikus vonalon, Gyulának támadt az az ötlete, hogy gondolkodjunk egy teljesen absztrakt térben. Ezután az én feladatom volt, hogy kitaláljam, hogy tudnak ebben megjelenni a történet helyszínei, miközben érdekessé, játékossá, mozgalmassá is tesszük a teret.

Miközben igyekeztek maivá tenni a darab megjelenését, az teljesen egyértelmű volt, hogy szoros kapcsolatban kell maradniuk a művel, ehhez pedig egy egyszerű, de annál hatásosabb formai eszközt találtak.

Kitaláltam egy látványos szimbólumot. Rigoletto a herceg fő kegyeltje, udvari bolondja, gyakorlatilag a jobbkeze. A reneszánszból magunkkal hoztuk, hogy akkoriban az udvari bolondokat egy bohócsipkával ábrázolták: ez az elem jelenik meg a mi díszletünkben is. Több méter magas, absztrakt, világító elemekkel életre keltett sipka lesz a központi elemünk, és ebben jelenítődnek meg a különböző helyszínek, ez kalauzol végig minket a történetben: megjelenik benne a hercegi udvar és egy külvárosi kocsma is.

A díszlet persze a látványvilágnak csak az egyik fele, a kitalált alapötletet a jelmezeken is végig kellett vinni. Ezt a munkát Tihanyi Ildi Náray Tamással közösen végezte el, ők tervezték a Rigoletto kétszáznál is több jelmezét.

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

Nagyon szeretem, amit Náray Tamással kitaláltunk: a ruhák egyrészt őrzik a reneszánsz kontúrt, másrészt maiak is. A színvilág is nagyon közel áll hozzám. A díszlet alapvetően vörös színű, és abban megjelenik a fekete, ezüst és arany. Ezeken kívül intenzív kék szín jelképezi a királyi udvart, a herceget. A jelmezeknél is letisztult formákkal játszunk, egyszerű színekkel, így a nézőnek rögtön beazonosítható minden karakter.

Nem meglepő, hogy könnyen ment a közös munka, Tihany Ildi és Náray Tamás ugyanis már igazi összeszokott páros, nem először dolgoznak együtt ilyen nagyszabású előadáson.

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

Ismertük egymást Tamással Az álarcosbálból, amit néhány évvel ezelőtt, szintén a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében, Béres Attila rendezett. Már az is remek közös munka volt. Hasonlóan gondolkodunk, hasonló az ízlésvilágunk. Tamás fő profilja az haute couture világa, ez a vonal a báli jelenetre lesz leginkább jellemző az előadásban. A divatlapok és a high fashion világába azonban én is szívesen kirándulok, élveztem, hogy nem csak színházi oldalról, hanem a divat felől közelíthettünk a ruhákhoz és karakterekhez. Nagyon izgalmas lesz az egész.

Hogy mennyire, az június 29-én kiderül Szegeden, a Dóm téren.

Szponzorált tartalom

A cikk a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik