Kultúra

Bruce Willis lesz Mike Tyson bokszedzője

Bruce Willis fogja alakítani a fiatal Mike Tyson első edzőjét, Constantine „Cus” D’Amatót a már alakuló Cornerman című filmben – írja a Hollywood Reporter. Az igaz történeten alapuló filmet az a Rupert Friend rendezi és írta, akit a legtöbben a Homelandből vagy a Sztálin halálából ismerhetnek.

A legendás bokszedző olyan sportolókat edzett, mint Floyd Patterson vagy Jose Torres, majd miután visszavonult, nyitott egy termet New York államban, ahova besétált a 13 éves Tyson. A bokszolónak gondjai voltak az öklével, és D’Amato azonnal meglátta benne a tehetségét. Maga mellé fogadta, összebarátkoztak, és arra biztatta, hogy legyen profi, elérheti a világbajnoki címet. Az edző 1985-ben halt meg, kicsivel több mint egy évvel azelőtt, hogy Mike Tyson rekord fiatalon viselhette a nehézsúlyú világbajnoki övet mindössze 20 évesen.

Összefoglalva ez a sztori a szeretetről szól két kegyetlenül tehetséges ember között, mind a ketten elég bátrak ahhoz, hogy bevallják a félelmeiket a másiknak, és arra ösztönzi az egyikük a másikukat, hogy a legjobb legyen.

– mondta a lapnak a rendező, Rupert Friend.

Egyelőre az a tuti, hogy Willis lesz az edző, de még mindig keresik a megfelelő színészt Mike Tyson szerepére.

Kiemelt kép: Frazer Harrison/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik