Kultúra

A csőd szélén táncol a legendás hangszercég

A világ egyik legismertebb gitárgyártója padlót fogott pénzügyileg.

Az eddig is csillagászati áron kapható Gibson gitárok hamarosan még komolyabb pénzekért cserélhetnek gazdát, ugyanis előfordulhat, hogy a cég nem gyárt több hangszert, így a meglévők ritkaságként kelhetnek el. A Gibson Brands hangszercég ugyanis, melynek a rockélet számos legendás gitárját köszönhetjük, csődvédelemért folyamodott brutális pénzügyi bukásra hivatkozva, melyet az idézett elő, hogy a cég új, elektronikus márkákba befektetett pénze messze nem bizonyult kifizetődőnek. A cég bírósági védelmet kért a hitelezőivel szemben, míg rendezik soraikat – számolt be a Guardian.

A nashville-i központú, 1894-ben alapított cég úgy tervezi, hogy a hangszerek tervezésével, kivitelezésével és egyéb eszközök árusításával foglalkozó ágazatait megtartaná, ám bezárná a bukást előidéző, a Philipsszel márkázott fejhallgatókat és egyéb kütyüket árusító részleget. A folyamaton már jó ideje dolgoznak, a vezérigazgató Henry Juszkiewicz arról beszélt a csődvédelem bejelentésekor, hogy már az utóbbi egy évben megkezdték a strukturális átalakítást, melynek eredményeképpen a több mint nyolcszáz főt foglalkoztató hangszergyár

újra a főtevékenységére fókuszál majd,

ebben látják ugyanis a hosszútávú stabilitást és pénzügyi eredményeket. Most elsősorban az adósságaikkal kell kezdeni valamit, ez száz- és ötszázmillió dollár közötti összeget jelent, a jó hír viszont, hogy adósságaik java, 69%-a olyan cégekkel szemben áll fenn, akik hajlandónak mutatkoznak némi türelemre a törlesztéssel kapcsolatban.

Juszkiewicz még 1986-ban vette meg a Gibsont, akkor még csak ötmillió dollárért, amit aztán nagyságrendekkel sikerült megemelni a későbbiekben, ám, amikor a bevételek csökkenni kezdtek, az elektronika felé fordult gyakorlatilag a Gibson márkanév kiárusításával, illetve további megkérdőjelezhető döntéseket hozott. A Philips audiodivíziójának 2014-es megvásárlása súlyos hibának minősült, melynek eredményeképpen a Moodys 2016-ban isszaminősítette a céget, a cég éves bevétele pedig 2017-re a korábbi 2,1 milliárdról 1,7 milliárd dollárra esett vissza.

A Gibson ázsiójának csökkenése természetesen nem csak vezetői döntésekkel függ össze, a piac is változott, például az elektromos gitárok értékesítése világszerte visszaesett másfél millió eladott darabról nagyjából egymillióra évente, 2010-ben az akusztikus gitárokból már több fogyott, mint az elektromosokból, elemzők szerint ennek nem más, mint Taylor Swift volt az okozója. Nem csak a Gibson kínlódik, a Fender is adósságokkal küzd, és a hangszerboltoknak sincs könnyű dolga. A Digital Music News szerint ez azzal függ össze, hogy

a fiatal vásárlók, akik valaha a gitárpiacot mozgatták, mára az EDM, a rap és más, kevésbé gitáralapú indie zenék felé fordultak – bár a zenélés iránti érdeklődés sosem volt magasabb.

A híres gitárkereskedő George Gruhn kiegészítése is hasonló irányokról szólt: szerinte ma már az egykori gitáristenek kevésbé jelentenek inspirációt, a zenészek új generációja sokkal inkább a DJ-ket helyezi példaképként maga elé. Szerinte új példaképek tudnák megmenteni az ipart, mint mondta:

Gitárhősökre van szükségünk.

Kiemelt kép: Oliver Berg/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik