Kultúra

Itt az első kép a Démonok között 2 apácájáról szóló horrorból

És a felvétel máris a rémséget ábrázolja úgy, ahogyan a saját filmjében látható lesz.

Még 2016-ban jelentette be a nagy sikerű Démonok között-filmeket gyártó New Line Cinema stúdió, hogy külön spinoffot készítenek a Démonok között 2 förtelmes apácájáról.

A szimplán The Nun (Az apáca) címen készülő horrort mostanra leforgatták és miután jelenleg már az utómunkálatok fázisában mozog, megkezdődött a promóciója. Először mindössze az első hivatalos kép jelent meg, viszont a Twitteren közzétett felvételen máris a címszereplő boszorkány apáca látható.

Az apácáról egyelőre annyit tudni, hogy a sztoriját az Annabelle-horrorokat is író Gary Dauberman dolgozta ki a Démonok között-filmeket társíró, produceráló és rendező James Wan közreműködésével. Utóbbi ennek is vállalta a produceri feladatait, ugyanakkor a rendezést átengedte Corin Hardynak (The Hallow). A szereplőgárdát több ismeretlen színész mellett Taissa Farmiga és Demián Bichir alkotja.

Az apáca már sorban a harmadik olyan spinoff lesz, amely a Démonok között-mozik vadhajtásaként forgattak. Az első kettő az Annabelle és az Annabelle 2: A teremtés voltak, a negyedik pedig a már bejelentett The Crooked Man lesz, amely a Démonok között 2-ben feltűnt görbe emberről fog szólni.

Az apáca várhatóan az amerikai bemutató környékén, szeptember elején fog a magyar mozikba kerülni.

Mindenki megnyugodhat, lesz Démonok között 3
A Warren házaspár még egy film erejéig vissza fog térni, hogy szembeszálljon a gonosz szellemekkel.
Kiemelt kép: New Line Cinema/Warner Bros.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik