Kultúra

Meghalt Babos Gyula

Április 12-én, 68 éves korában, türelemmel viselt betegség után meghalt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár – közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.

Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten. Már 15 éves korától gitározott, 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. 1970-től a Kex együttesben, majd a Rákfogóban, később Kőszegi Imre zenekarában játszott. 1979-ben megalapította első saját együttesét Saturnus néven, majd 1985-ben létrehozta a Babos Triót. 1989-ben jelent meg első szóló lemeze Kinn és benn címmel, majd ezt követte a Sham című lemez. 1994-ben a Sony-nál jelent meg a világszerte kiadott Blue Victory című album. Ugyancsak a Sony adta ki 1998-ban az Egyszer volt… című lemezét. 1998-tól a Take Four nevű együttesével három lemezt hívott életre, majd 2001-ben Herbie Mann-nel készített felvételt. 2004-ben megjelent a Trilok Gurtu-val közös koncertlemeze. A Babos Project Special-lal Variáció címmel készített lemezt.

1977 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára volt. Alapító tanárként 1996-tól működött közre Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskola életében.

Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan kiválósággal zenélt együtt: a magyar jazz és rock élet szinte teljes élvonala mellett olyan külföldi zenészóriásokkal alkotott maradandót, mint Victor Baileyvel, Terry Lynn Carringtonnal, Frank Zappával, James Moody-val, Tony Scott-tal, Trilok Gurtu-val.

Babos 1991-ben EMeRTon-díjat, 2003-ban Szabó Gábor-díjat, 2008-ban pedig Liszt Ferenc-díjat kapott. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik