Kultúra

Visszavonul Pálferi, nem tart több keddi előadást

Pál Ferenc, avagy közkeletű nevén Pálferi, aki katolikus papból lett mentálhigiánás szakember és motivációs előadó (közben azért pap is maradt), úgy döntött, abbahagyja heti rendszerességgel tartott előadás-sorozatát. Ezt április 3-i, a SZIE Budai Campuson tartott előadása végén jelentette be, mondván, elfáradt. Az előadásokat jó ideje tartja, minden kedden, ami – tekintve, hogy emellett folyamatosan előad az ország különböző pontjain – mostanra túl sok lett neki, így a nyári szünet után 2018 decemberéig még megtart tizenkét nagy előadást, majd visszavonul.

Ez egyfajta, nem is tudom, ilyen összefoglalás vagy jutalomjáték vagy valami ilyesmi lesz. És pont van annyi ilyen előadás, hogy az majd befejeződik december végére. És utána nagykorúnak nyilvánítom magunkat.

Pálferi ugyanis tizennyolc éve kezdett el előadásokat tartani, nem vallásról, hanem önismeretről, mentálhigiénéről, önbecsülésről, emberi kapcsolatokról, pszichológiáról. Azóta több könyvet írt, ezzel is kivéve a részét abból, hogy az önismeret gyakorlása széles körben „divatba jöjjön”: amikor elkezdte a keddi előadásokat, azokon kívül egy felnőtt és egy ifjúsági hittanórája, és négy iskolai órája volt, ma már azonban évente 230-240 előadást tart.

És hát ezt nem bírom már jól csinálni. Egyszerűen nem tudom jól csinálni. Az lett a benyomásom, és most már több éve küzdök ezzel, hogy ez már nem olyan jó. És ez teljesen ellentmond az énképemnek. Utálok valamit nem jól csinálni.

Pálferi ugyanakkor a munkát nem hagyja abba, elmondta, hogy szeretné most már azokhoz juttatni el az ismereteit, akik nem tudnak eljárni az előadásaira, illetve YouTube-csatorna indítását is tervezi, ide a korábbi előadások kerülnének fel.

via MNO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik