Kultúra

A Kowalsky meg a Vega a színpadról köszöntötte az államtitkár urat

Nem minden rajongó volt oda a tisztelettudó gesztusért.

Esztergomban is dübörög a kampány. Mi lehetne ennek nyilvánvalóbb jele, mint az, hogy még a pop rock koncertekre is behallatszik a hangja? A Kowalsky meg a Vega például a hétvégén lépett föl a városban, a koncerten pedig feltűnt Völner Pál fideszes államtitkár is, a zenekar pedig ezt nem tudta szó nélkül hagyni.

Az első szám után a frontember arról kezdett beszélni, hogy bizony vannak helyi kötődései is. Megemlített egy önkormányzati képviselőt, egy számomra ismeretlen helyi civilt, majd köszöntötte »Dr. Völner Pál államtitkár urat«. Többen értetlenül néztünk. 2 hét van a választásig, gőzerővel dübörög a kampányvonat. Ezt megértem. De egy koncertre, egy ilyen zenekar koncertjére, miért kell behozni a fideszes kampányt?

számolt be a 444-nek a zenekar egyik rajongója, aki csalódottságában ott is hagyta a felénél a koncertet. Szerinte, hozzá hasonlóan, sokan fejezték ki nemtetszésüket és távoztak idő előtt. Völner persze jól érezte magát, ami tisztán látszik a Facebook-oldalára feltöltött képeken is, amelyeken nemcsak a közönség soraiban élvezi a zenét, de az együttes tagjaival is pózol a backstage-ben.

Borítókép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik