Kultúra

Antonio Banderas: Picassót sem szerette a hatalom

A spanyol filmcsillag szerint a zseniket általában gyűlölik.

A Népszavának Antonio Banderas Etyeken, ahol a Géniusz: Picasso című sorozatot forgatták, azt mondta, különleges a kapcsolata a festőzsenivel. Mindketten Malagában születtek, a spanyoloknak Franco haláláig nem volt túl sok nemzetközi hőse.

Egyetlen kikezdhetetlen karakter volt: Picasso.

Hiába volt a kommunista párt tagja és nem szerette a hatalom, igazi hős volt.

Gyerekként elment a szülőháza mellett és inspirálta, hogy túllépett a város határain, aztán ő is világgá ment. Ezzel nem akarja magát a huszadik század talán legfontosabb művészével párhuzamba állítani, tudja, hol a helye.

Elárul néhány kulisszatitkot is, így azt, hogy az öreg Picassóval indulnak, aki visszaemlékezik rá, miként hatottak életére a negyven évvel korábban történtek. Ahhoz, hogy nyolcvan évesnek nézzen öt órát ült a sminkeseknél.

Hidat építünk idők és korok között.

Elismeri, ez nem veszélytelen koncepció, de a National Geographic nagyon komoly kutatásokat végzett, ő pedig sokat konzultált Olivier Picassóval a nagyapjáról.

A színész, amikor a rendezőzsenikről (így Pedro Almodóvarról) kérdezik, visszakérdez, ki a zseni?

Ha abból indulunk ki, hogy egy művész letesz az asztalra egy értékes műalkotást, akkor talán, hangsúlyozom, talán hívhatjuk zseninek. Esetleg léteznek zsenik a politika területén? Olyan döntéshozók, akiknek célja az emberiség fejlődése? Teréz anyát zseninek tartjuk? Vagy nem? Ne adj Isten csak azok számítsanak zseninek, akik a művészetek vagy a tudomány terén alkotnak maradandót?

Ezeken az „apróságokon” túllépve, elfogadja, hogy találkozott zsenikkel, akik azonban nagyon nehéz emberek, Almodóvar nagyon jó barátja, de a közös munka vele, maga a „kreatív pokol”, amit persze már feledtet, a kész film.

Ahhoz, hogy zseninek hívjanak, fel kell rúgnod a szabályokat. Ha ezt megteszed, sokan gyűlölni fognak. Ahhoz, hogy ezt és a kudarctól való félelemet túléld, erős személyiséggel kell rendelkezned, hogy ép elmével fel tudd dolgozni.

(…) A művészettörténetben sok alkotó választotta az egyéni utat, felzaklatták a világot. Ez a művészet dolga. Picasso is ilyen volt: a halála napjáig forradalmat akart kirobbantani.

Picasso szerepét többször ajánlották fel már neki. A sorozat mellett Carlos Saurának is van egy filmterve, amire igent mondott. Nagy felelősség őt játszani, mert már életében zseninek tartották.

Ünnepelték, ő pedig tudatában volt annak, hogy jó, sőt, különleges. Az Isten. Nem egy Van Gogh, aki nyomorban nőtt fel. Szinte természetes, hogy idővel ehhez némi arrogancia társul. Különösen, ha úgy érezte, hogy valaki nem tudja vele tartani a tempót. Sokszor úgy viselkedett, mintha sosem nőtt volna fel. Gyerekként viselkedni megkapó, amíg kicsi vagy, de egy hatvanöt évesnél már nem ezt a jelzőt használnám.

Azok, akik kitartottak mellette, megfizették az árát, több érzelmi áldozata is  volt, akiket azonban sosem hagyott magukra. Ő azért nem lehet előítéletes vele szemben, mert akkor nem tudná eljátszani.

Ördögi lesz Antonio Banderas Picassóként a Géniusz 2. évadában
Erről árulkodik az első előzetes, melyben a színész máris remekel a nőcsábász festőzseni szerepében. Trailer.

Kiemelt kép: The Hollywood Reporter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik