Kultúra

Meghalt a világhírű hajléktalan zongorista

A BBC számolt be róla, hogy 46 évesen elhunyt a kanadai Ryan Arcand, a világ egyik leghíresebb hajléktalanja. Arcand 2014-ben vált világhírűvé annak a YouTube-ra felkerült videónak köszönhetően, amelyben az utcán zongorázik. A felvételt mostanáig már több mint 11 milliószor tekintették meg.

Az albertai Edmontonban élő Arcand kanadai őslakos volt, három-négy éves lehetett, amikor testvérével együtt állami gondozásba került. Elmondása szerint zongorázni még gyermekkorában tanult meg autodidakta módon, miután egy nevelőcsaládhoz kerülve felfedezett egy zongorát a pincében.

Olyan volt, mintha egymásnak teremtettek volna bennünket. Néztem a zongorát és beleszerettem

— mesélte négy évvel ezelőtt a BBC-nek.

A hírportál úgy tudja, a múlt héten halt meg a régóta alkoholproblémákkal és mentális betegségekkel is küzdő Arcand, aki közel három évtizede volt hajléktalan. Az évek során az edmontoni utcák és terek mellett templomokban és kórházakban is játszott.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik