Kultúra

Kultikus magazin nyomtatott kiadása húzza le a rolót

1952 óta jelent meg a New Music Express (NME), a világ egyik legrégebbi és legikonikusabb zenei magazinja nyomtatott formában. Ma bejelentették, hogy a most pénteken megjelenő szám után beszüntetik a hetilap nyomtatott kiadását.

2015-ben már egy évtizede folyamatosan csökkent az NME példányszáma, míg el nem érte a nagyon alacsony 15 000-et. Ekkor a lapot kiadó Time Inc UK ingyenessé tette, és telepakolták hirdetésekkel. Ekkortól 300 000-es példányszámban nyomtatták, de most már ez sem éri meg.

A 66 éve hetente megjelenő magazin kiadója szerint

az internetes tér az, ahol a kemény munka és a befektetés biztosítani tudja jövőt a híres lap számára.

Hozzátették: „Az NME továbbra is igyekszik feltárni a lehetőségeket, hogy első osztályú zenei újságírása megjelenhessen a nyomatott piacon.” Az NME-nek ugyanis, bár nem lesz rendszeres, nyomtatott heti kiadása, azt ígérik, szórványosan meg fognak jelenni NME Gold néven.

A hírt az olvasók és a világsztárok is elég rosszul fogadták. A twitteren terjedni kezdett a RIP NME hashtag és több híres együttes is megszólalt a témában.

Mindazonáltal az NME szénája nem áll annyira rosszul. Ahogy az internetes kiadás vezetője, Keith Walker ismertette:

az oldal látogatottsága majdnem megduplázódott az elmúlt két évben. Most, hogy a digitális platformunk van előtérben, növelhetjük az eddig is remek eredményeinket, és több embert érhetünk el, mint bármikor.

Hozzátartozik az összképhez, hogy a bezárás kevesebb, mint két héttel azután jött, hogy az angol kiadóóriás Time Inc UK-t eladták az Espiris csoportnak. A cég jelenleg is tárgyal az alkalmazottakkal az esetleges elbocsátásokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik