Kultúra

Jessica Jones a 2. évadban is keményebb lesz bármelyik pasinál

Erről árulkodik a Netflix és a Marvel sorozat új előzetese, amely már a hősnő újabb balhéból is ízelítőt ad.

2015 novemberében startolt a Netflix és a Marvel második közös szuperhőssorozata: a Jessica Jones első évada, amelynek sikerült majdnem akkorát dobbantania, mint a félévvel korábban bemutatkozó Daredevilnek. Az akció- és drámasorozat folytatása természetesen azóta sem volt kérdéses, így aztán a február eleji első után mára megérkezett az ütősnek ígérkező folytatás második előzetese is.

A második évadban a dögös, de ritka nehéz eset, plusz alkoholista Jones kisasszony (Krysten Ritter) az expasija és egyben nemezise, Kilgrave (David Tennant) halálát követően igyekszik majd újra összeszedni magát, azonban ez a természetéből fakadóan nem fog egyszerűen menni. Ráadásul magánnyomozóként egy sötét ügybe fog keveredni, miközben Kilgrave emléke/szelleme sem hagyja majd nyugton.

A címszerepben remekelő Ritter és a Kilgrave-ként újból feltűnő Tennant mellett Rachael Taylor (Trish Walker), Eka Darville (Malcolm Ducasse), Carrie-Anne Moss (Jeri Hogarth) és Mike Colter (Luke Cage) is visszatér a Jessica Jones második évadában, amely március 8-án fog megérkezni a Netflixre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik