Kultúra

Natalie Portman már bánja, hogy a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski védelmére kelt

A színésznő legújabb filmje, az Expedíció apropóján adott interjút Buzzfeednek, ahol szóba került a Time’s Up-mozgalom, illetve az is, hogy Natalie Portman bánja-e, hogy majdnem tíz évvel ezelőtt aláírt egy Roman Polanskit támogató petíciót.

Nem emelnek újabb vádat Roman Polanski ellen
A rendező elévülés miatt megússza a vádemelést az Egyesült Államokban.

A most 84 éves Polanski 1978-ban menekült el az USA-ból, hogy ne kelljen felelnie egy 13 éves lány megerőszakolásának ügyében. 2009-ben azonban Svájcban tartóztatták le, de nem adták ki az Egyesült Államoknak, 2010 júliusában szabadon távozhatott. Az Oscar-díjas rendezőt ekkor rengetegen biztosították a támogatásuk felől, több mint száz filmes írta alá azt a petíciót, amiben Polanskit védték. Portman mellett Tilda SwintonMartin Scorsese és Woody Allen szintén csatlakozott a kezdeményezéshez. A színésznő ma már másként döntene:

Nagyon megbántam, vállalom a felelősséget, hogy nem gondoltam át. Olyasvalaki adta oda [a petíciót], akit tisztelek, és azt mondta, hogy »én aláírtam, és te?« Én meg úgy voltam vele, hogy persze. Ez hiba volt. Együttérzek azokkal, akik hibákat követtek el. Más világban éltünk, de ez nem kifogás. Felnyithatod a szemed, és megváltoztathatod, hogyan akarsz élni. Az én szemem nem volt nyitva.

Az interjút ezen túl is érdemes elolvasni, Portman a karrierje kezdetéről is beszélt, illetve arról, hogy néha milyen nehéz egyedüli nőként helytállni a stábban. Az Expedícióban viszont rengeteg kolléganője vette körül, egészen más volt a hangulat. Szóba került az az Oprah-Winfrey beszélgetés is, amiben a színésznő hangsúlyozta, hogy

Hiszek neked, Dylan!

– az üzenetet Woody Allen lányának, Dylan Farrow-nak címezte.

Natalie Portman hangsúlyozta, hogy meg kell hallani a nőket, és bár nem tudja, hogy ki mit élt át, abban biztos, hogy ha egy férfi jönne azzal, hogy megkéselték, senki sem kérdőjelezné meg a szavahihetőségét.

Kiemelt kép: Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik