Kultúra

Szexuális zaklatással és rasszizmussal vádolják Marilyn Mansont

Egy színésznő a Twitteren idézte fel, hogyan molesztálta őt és kolléganőit egy forgatáson a zenész.

A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy Marilyn Mansont is utolérte a zaklatási botrány, miután az egyéb produkciók mellett a Doktor House-ból is ismert Charlyne Yi megvádolta a Twitteren.

A botrány néhány napja robbant ki, amikor a 32 éves Yi arról írt egy bejegyzésben, hogy Manson még a 2010-es évek elején egy alkalommal ellátogatott a Doktor House forgatására, ahol aztán botrányosan viselkedett a nőkkel, őrá pedig még rasszista megjegyzéseket is tett.

Régen történt, még a House utolsó évadán dolgoztunk. Eljött a forgatásra, mert nagy rajongója volt a sorozatnak és szinte minden nőt zaklatott. Azt kérdezgette tőlünk, lenne-e kedvünk leszbikus szexre előtte, akár dildóval is, engem pedig »kínai ipsének« nevezett

— idézte fel a történteket az azóta törölt posztjában a színésznő.

Charlyne Yi. Fotó: Getty Images/Kevin Winter

Egy későbbi, mára ugyancsak törölt bejegyzésben Yi úgy fogalmazott, nem szívesen állt nyilvánosság elé a történtekkel, mert az elmúlt hónapok molesztálási ügyeit látva úgy érzi, az emberek hajlamosak megbélyegezni és áldozatként gondolni azokra, akik beszámolnak az őket ért molesztálásokról.

Manson egyelőre nem reagált a színésznő vádjaira. Yi még az ősszel vádolta meg szintén a főleg Az ítélet: család című sorozatból ismert David Crosst azzal, hogy a komikus évekkel ezelőtt rasszista megjegyzéseket tett rá. Cross tagadta a vádakat, hozzátéve, hogy ő másképp emlékszik a történtekre.

Kiemelt kép: Getty Images/Matt Winkelmeyer

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik