Kultúra

Orbán Viktor nagy hazafiként méltatta Kallós Zoltánt

A kormányfő részvétüzenetét Semjén Zsolt olvasta fel a gyászszertartáson.

Orbán Viktor szerint Kallós Zoltán halálával egy nagy hazafival lettünk szegényebbek. A kormányfő üzenetében azt a mondást idézte, hogy nem az a magyar, akinek a nagyszülője az volt, hanem az, akinek az unokája is magyar lesz. Úgy vélte: ez a gondolat tette Kallós Zoltánt nemcsak a válaszúti iskolába járó gyerekek, hanem minden magyar “tiszteletbeli nagyszülőjévé”.

Orbán Viktor Kallós Zoltánnak azt a tanítását idézte, hogy a magyarság megmaradásának titka anyanyelve ápolása mellett az énekelt és táncolt kultúrájában rejlik.

Hálásak vagyunk, hogy a magyar falvakat járva összegyűjtötte a népművészet rejtett kincseit, alapítványával és nyári táboraival pedig a gyermekeket segítette abban, hogy közös örökségünk értékei közt valódi otthonra találjanak.

A miniszterelnök megállapította: Kallós Zoltán távozásával “szegényebbek lettünk egy nagy hazafival”. Együttérzése kifejezése mellett erőt kívánt a következő nehéz időszakhoz – írta az MTI.

Kallós Zoltán életének 92. évében, szerdán hunyt el. A magyar néprajzkutatás kiemelkedő alakját rövid szenvedés után válaszúti otthonában érte a halál.

Meghalt Kallós Zoltán
A magyar néprajzkutatás kiemelkedő alakja 91 éves volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik