Kultúra

Elton John nem lép fel többet

A legendás popzenész 50 év után hagyja abba a koncertezést – értesült a The Mirror. Bár Elton John még nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, állítólag hamarosan megteszi a bejelentést is. Ha ez igaz, akkor utolsó koncertjét május 19-én adja Las Vegasban, ahol a The Million Dollar Piano című műsora 200. előadásával lép fel.

John 2012-ben már beszélt arról a BBC-nek, hogy foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, mert inkább az apaságra koncentrálna:

Továbbra is dolgozni fogok. Az viszont megváltoztatja a helyzetet, mikor Zachary iskolába megy. Én szeretném elvinni a suliba és hazahozni onnan, nem akarok lemaradni a gyerekkor ezen részeiről

– mondta John, aki 1967-ben kezdte pályafutását, az öt évtized alatt többször koncertezett Magyarországon is: először 1984-ben a Budapest Sportcsarnokban, legutóbb pedig 2010-ben a Papp László Sportarénában.

A Mirror szerint a zenész egészségügyi állapota is szerepet játszhat a visszavonulásról szóló döntésben, tavaly le is kellett mondania pár koncertjét egy fertőzés miatt.

A hivatalos nyilatkozat érkezéséig hallgassuk meg a Rocket Mant:

Borítókép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik