Kultúra

Csak a Szigeten lép fel a Mumford and Sons

Más európai fesztiválon nem lehet őket látni idén.

Pár napja egy rakás idei fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál, ezek között szerepelt a Mumford & Sons is. Ez a koncert most még érdekesebbé vált azzal, hogy kiderült: exkluzív koncertet adnak Budapesten, több európai fesztiválon ugyanis nem lesz fellépésük idén.

Marcus Mumford folk-rock zenekara 2009-ben robbant be első lemezével, amely az Egyesült Királyságban négyszeres, az Egyesült Államokban kétszeres platinalemez lett. Második albumukból, a Babelből pedig már több mint egymillió példányt adtak el, a 2013-as Grammy-díjátadón pedig elnyerte az év albuma címet. Harmadik lemezükön, a Wilder Mindon már elhagyták a bendzsót, és a folk felől eltolódtak kicsit az indie-rock irányába.  Ezt élőben is megtapasztalhatjuk augusztusban a Szigeten.

Borítókép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik