Kultúra

John Newman hazajár Magyarországra: idén is jön

A Velencei-tó partján lehet majd örülni neki.

John Newman milliós rajongótáború közösségi oldalán jelentette be, hogy a 2018 sem múlik el magyar kiruccanás nélkül: idén az EFOTT fesztiválozóinak zenél majd. A buli marad a Velencei-tónál, hat napon át, július 10 és 16. között tart majd, a házigazda pedig az ELTE.

Forrás: EFOTT sajtó / John Newman Facebook

John Newman, mint oly sokan, azért kezdett el zenélni tizennégy évesen, hogy kikaparja magát a nyomorból, és húsz éves volt, amikor Londonba költözött, hátha ott könnyebben boldogul. 2012 hozta meg végül az áttörést, a Rudimentallal közösen készített Feel the Love-val, amely hamar a listák élére került. 2013-ban a Love me againnel erre is ráemelt, ennek a videóklipjével nyerte meg első zenei díját, amit aztán követett még néhány. Klipjei azóta is fontosak neki, mindet saját maga rendezi, és dalszövegíróként is dolgozik, ez év nyarán pedig ismét a magyar közönség előtt lép fel.

Az EFOTT programjairól egyelőre nem sokat tudni – konkrétan semmit, John Newman nevén kívül – a bérleteladás mégis jól alakul, már az early bird bérletekkel is rekordot döntött a fesztivál.

Továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük.

– mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy az eddig vándorló fesztivál letáborozásról nincs szó, legalábbis egyelőre, csupán annyi a helyzet, hogy a vendégek szeretik a tópartot, ezért idén még biztosan maradnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik