Kultúra

Meghalt Ázsia egyik legnagyobb popsztárja

Egy dél-koreai fiúzenekar ikonikus tagja, a K-pop egyik legnagyobb híressége, Jonghyun mindössze 27 éves volt (koreai számítás szerint 28 éves volt), a rendőrség feltehetőleg öngyilkosság miatt nyomoz.

Kim Jong-hyunra, színpadi nevén Jonghyunra eszméletlenül talált rá a nővére szöuli lakásában, a Gangnam negyedében hétfőn, helyi idő szerint délután háromnegyed öt körül – írja az Independent. Jonghyun testvére azt mondta a hatóságoknak, hogy

az énekes öngyilkosságot követett el. 

A 27 éves Jonghyunt azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

A K-popot játszó SHINee-vel Jonghyun még 2008-ban robbant be. A K-pop pedig csak annyit jelent, hogy koreai pop, az ázsiai együttesek nyugati elemekből ollóznak össze számokat, főleg a 2000-es popzenéire emlékeztetnek a dalok.

Jonghyun nagy sztárnak számított, 2015-ben szólókarrierbe kezdett, és gyakran felszólalt az LGBT mellett.

Kiemelt kép: Han Myung-Gu / Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik