Kultúra

Fejberúgott egy fotóst a Queens Of The Stone Age frontembere

Josh Homme azt állítja, nem volt szándékos, amit tett, de a körülményekből nehéz erre következtetni.

Fejberúgott egy fotósként dolgozó nőt a Queens Of The Stone Age zenekar frontembere szombaton, a Los Angeles-i KROQ rádió karácsonyi koncertjén – írja a Variety. Az áldozat, a Variety kiadójának is dolgozó Shutterstock által alkalmazott Chelsea Lauren elmondta: semmivel nem provokálta a kaliforniai rockzenekar vezetőjét, aki még rá is mosolygott a támadás előtt.

Az esetről videofelvétel készült, amin látható, hogy Josh Homme elsétál a fotós mellett, majd visszafordul, és lerúgja a fényképezőgépét. Lauren elmondta: látta, hogy a zenész közeledik, fényképezni kezdte, a következő pedig, amire emlékszik, hogy Homme ránéz, meglendíti a lábát és teljes erővel arcába rúgja a fényképezőgépet.

A történtek után még visszatért, hogy fotókat készítsen a többi fellépőről, a Thirty Seconds To Mars-ról és a Muse-ról, majd kórházba ment. A vele történtekről készült videót ott is látták, és arra biztatták, tegyen feljelentést.

Azt nem tudni, hogy a 44 éves Homme állt-e alkohol vagy kábítószer hatása alatt. Mindenesetre a koncert alatt saját közönségét és az utána fellépő Muse-t is sértegette, sőt, ahogy a pankrációban szokás, elővett egy kést, amivel megvágta saját homlokát, ami vérzett a koncert hátralévő része alatt.

A zenész másnap közleményt adott ki, amiben igyekezett balesetként beállítani a történteket. Azt írta, a fellépés hatása alatt a színpadon lévő felszerelések, lámpák felé rúgott, és csak utólag tudta meg, hogy eltalált egy fényképezőgépet is, amit történetesen Chelsea Lauren tartott. Állítja: amit tett, az nem volt szándékos, senkinek a testi épségét nem veszélyeztetné szándékosan, aki az előadásaikon részt vesz.

Friss

Homme hétfőre virradó éjjel a zenekar Instagram-oldalán egy videóüzenetet is kiadott, ebben már elismerte, hogy belerúgta Chelsea Lauren arcába a kamerát. Bűnbánó arccal azt mondta, erre nincs mentsége, és semmivel nem tudja igazolni, amit tett. „Igazi fasz voltam” – mondta, hozzátéve: nagyon sajnálja a történteket, hibát követett el, és reméli, hogy jól van a fotós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik