Kultúra

Duplázik Enrique Iglesias Budapesten

A magyarok még mindig imádják a latin zenét.

Mint ismeretes, a latinos szenvedély dallamainak ábrándos szemű hőse, Enrique Iglesias jövő tavasszal tizennyolc év kihagyás után koncertet ad Budapesten. A március 11-i  koncertet ugyanakkor olyan érdeklődés övezi, hogy a jegyek alig pár nappal az értékesítés kezdete után már el is fogytak. Azért megijedni nem kell, egyelőre senki nem maradt le semmiről, ugyanis a teltház örömére meghirdettek egy második koncertet is: a szoros turnémenetrend ellenére sikerült a koncert másnapjára, március 12-re újabb koncertet besuvasztani. A jegyértékesítés november 2-án csütörtökön indul, a koncertek pedig a Papp László Sportarénában lesznek március 11-én és 12-én.

Az énekes két felejthetetlen, óriási koncertet ígér az összes régi és új slágerével és az elvárható színpadi show-val. Iglesias húsz éves karrierje során közel százmillió lemezt adott el világszerte, Grammy-díja mellett több, mint ötszáz egyéb díjat is nyert, 2016-ban az American Music Awards-on a közönség kedvenc művészének szavazták meg, 2017-ben, az előző évhez hasonlóan, a Latin American Music Awards-on öt kitüntetést kapott, köztük az Év Művésze díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik