Kultúra

A Rick és Morty felülmúlta a szecsuáni szószos őrületet

Aki igazán odavan a kattant tudós nagypapáról és az unokájáról szóló sorozatért, az tudja, hogy mennyit jelent, hogy a rajzfilm készítői,  Justin Roiland és Dan Harmon egy rajongóval veszik fel a harmadik évad DVD-jének rendezői változatát. Az IndieWire ráadásul azt írja, hogy ez nem vicc, nem fordulhat elő még egyszer, mint ami a Mulán-szósszal megesett.

A Rick és Mortyban elsütöttek egy szecsuáni szószos poént, amit még a McDonald’s árult egy rövid ideig, miután 1998-ban bemutatták a Mulán rajzfilmet. A McDonald’s óriási PR-fogásnak gondolta, hogy visszahozzák a szószt, csak az óriási Rick-rajongótáborral nem számoltak. Nem hoztak elég szószt, úgyhogy a legelszántabbak például Newarkban  tüntettek, szószt követeltek.

Százak tüntettek az amerikai McDonald's-ek előtt, mert elfogyott a szecsuáni szósz
A Rick és Morty című sorozat kedvéért egyetlen napra visszahozott mártogatósból a gyorsétteremlánc nem tudott eleget gyártani, de a vásárlókat ez egyáltalán nem hatotta meg.

Justin Roiland és Dan Harmon most jótékonyságra kérik a rajongóikat, hogy támogassanak egy nonprofit alapítványt, ami a reprodukciós gondokkal küzdő pároknak segít. Attól függően, hogy ki mennyi pénzt küld, a készítők köszönőkártyát és pólót küldenek vagy éppen sokszoros lehetőséget biztosítanak az audiókommentárra. A legszerencsésebb mehet Los Angelesbe, és az univerzum legszürreálisabb sorozatáról okoskodhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik