Kultúra

„Tiszta Obi-Wan leszek” – fénykardot és óriási élményt kapott a beteg fiú

Egy humorista és egy alapítvány hatalmas meglepetést okozott Márknak, aki nagy küzdelmet folytat, de nyerésre áll.

Márk 12 éves, Budapesten él. Szervezetét idén súlyos betegség támadta meg. Először egyszerű influenzára gyanakodtak a tünetek alapján, majd egy hónapig vesebetegség gyanújával kezelték, de kiderült, hogy sajnos nagyobb a baj. Azóta több kemoterápiás kezelésen van túl, és a remények szerint most már az utolsó sorozat kemó következik.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A fiú imádja a Csillagok háborúja-sorozatot, emellett hatalmas stand-up comedy- és Dumaszínház-rajongó. Márk találkozott az életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyermekek kívánságait valóra váltó Csodalámpa Alapítvány önkéntesével, és egy fénykardot kért tőle. A szervezet teljesítette a kérést, és felkérte a szintén jedi-rajongó hírében álló Kovács András Pétert, hogy adja át ő az ajándékot. Márk mit sem sejtett, amikor apukája leparkolt a Corvin közelében, és elindultak a Dumaszínház felé. KAP már ott várta az épület előtt.

„Hát erre nem számítottam” – ennyit tudott hirtelen kimondani a meglepett fiú. Kovács András Péter azért bemutatkozott neki:

Szia, Kiss Ádám vagyok”.

Márk hangosan felnevetett, és a mosoly a következő egy órában nem is tűnt el az arcáról.

– Gyere, megmutatom neked a Dumaszínházat!

– Zsír”

– így hangzott kettejük első rendes párbeszéde, majd bementek a színház épületébe, ahol KAP kezdés gyanánt megmutatta a legfontosabb feature-t: hogyan lehet a fiúvécében úgy szelfizni, hogy úgy tűnjék, mintha a tükörre ragasztott Hadházi benyúlna az orrunkba.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

„Nem volt kérdéses, hogy teljesítem”

– ezt mondta Kovács András Péter kérdésünkre, hogy mit érzett, amikor a Csodalámpa Alapítvány felkereste ezzel a kívánsággal. A humorista – nem mellesleg három gyerek édesapja – elmondta, szülőként is fontosnak érzi, hogy az ilyen felkéréseket elvállalja. „Most kezdek tudni időt, energiát fordítani az ilyen jótékonysági eseményekre, mert eddig a saját gyerekeim olyan picik voltak, hogy minden percet rájuk akartam fordítani. De most már eljött az az idő, hogy az ember, amikor megteheti, ne csak kivegyen a kalapból, hanem bele is tegyen.”

A vécéig és a székekig bármelyik színházlátogató bármikor eljuthat, az nem nagy kunszt; KAP viszont bemutatta Márknak a backstage-et, a kulisszák mögötti világot.

Az öltözőben megtekintették a kanapét, ami ugyan kihúzható, de nem szokták nyitogatni (leszámítva Brutit, aki egyszer itt aludt), majd sajátos műhelytitkot hallhattunk a zuhanyról is, de ezt nem merem leírni, mert nem biztos, hogy publikus az információ.

A humorista az öltözőszekrényt is kinyitotta, megmutatta, melyik zakó melyik fellépőhöz tartozik:

Ezzel az igényes szmokingszerű zakóval dolgozom. Azért jó, mert ha épp az erdőből, kutyasétáltatásból jövök a Dumaszínházba, akkor is szépen fel tudok öltözni”

– mondta KAP, majd felmutatott egy extrém lábbelit.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Találd ki, melyik fellépőé ez a cipő”

– mondta András, és egy Dr. Martens márkájú, kicsit bizarr, nagyon csillogó, ezüstös alkalmi cipőt rántott elő. Annyit még segített, hogy „ez egy fiúcipő.”

– Tiéd?

– Nem.

– Hadházié?

– Nem.  Dr. Martenf cipő. Akciósssan vettem, kedvenc márkám a Sale”

– utánozta Aranyosi pösze hangját a humorista, és Márk azonnal kitalálta a választ. Hangos nevetések közepette.

Az öltöző után fontos momentum következett: Márk felállhatott a színpadra. KAP maga állította be neki a lámpákat.

Wow, nem hittem volna, hogy valaha itt fogok állni.”

A humorista megmutatta az órát, ahol a fellépők látják, mennyi idejük van még, és a monitort, ahol fontos információkat közölnek írásban a humoristákkal a fellépés alatt, például: „Megjött a Badár”.

És közben Kovács András Péter is kérdezgette Márkot: kiderült, hogy a fiú a kezelések miatt jelenleg magániskolába jár. Még nem tudja, mi lesz, ha nagy lesz; a humorista erre azt mondta, hogy ha netán felnőttként kipróbálná magát a stand-up comedy műfajában, majd jelentkezzen egy tehetségkutatóra.

Jó. Most már megvannak a kapcsolataim”

– mondta erre Márk, és, KAP tényleg őszintén nevetett a frappánsan beszúrt poénon.

Elérkeztünk az ajándékátadáshoz: Felkai Márta, a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs szakértője átadta Márknak a fénykardot.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Tiszta Obi-Wan leszek”

– mondta a zavarában a pulóvere ujját gyűrögető fiú, majd nekilátott a jedi-fegyver kicsomagolásának, amit végül két felnőtt hosszas segítségével és KAP slusszkulcsának bevetésével sikerül véghezvinni.

Látom magam előtt, ahogy Obi-Wan nekiáll kicsomagolni az első fénykardját”

– szólalt meg a nagy munka közben a humorista, és ekkor már mindenki nagyon röhögött.

Márk elégedetten forgatta a fénykardot, próbálgatva a különböző gombok és tekerentyűk szerepét; KAP felvetette, hogy nézzék meg a használati utasítást, „biztos a jedik is így csinálják”.

A humorista egyszer csak elszaladt, nem mondta, hová tart, de pillanatokon belül visszatért egy partvissal. A takarító nénitől kérte el, bizonyára nem említve neki, hogy űrháborús küzdelemre használná. A következő másodpercben meg már óriási kaszabolás indult a Dumaszínház színpadán: Márk a fénykarddal, KAP a partvissal.

A fiúra jövő héttől egy másik küzdelem is vár, jön az utolsó kör kemó. Az előrejelzések szerint Márk az esélyese ennek a párharcnak is.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Csodalámpa Alapítvány

Az életet veszélyeztető – rosszindulatú daganat, leukémia, izomsorvadás és sok egyéb – betegségben szenvedő 3-18 év közötti gyerekeken segítő Csodalámpa Alapítvány 2003 óta több mint 3000 beteg gyermek álmát váltotta valóra a támogatói segítségével. Játékokkal (a trambulintól a kerékpárig), élményekkel (Eurodisney, hőlégballonozás, Delfinárium) lepték meg őket, hozzájárultak, hogy a betegágyból is tudják tartani a kapcsolatot a külvilággal (laptop, telefon megvásárlásával), vagy hogy találkozzanak legnagyobb kedvenceikkel: a legemlékezetesebb kívánságok, amikor példaképeikkel hozzák össze a gyerekeket, a csodalámpások jóvoltából egy-egy gyermek találkozhatott a pápával, Johnny Depp-pel, Michelisz Norberttel, Arnold Schwarzeneggerrel. A gyerekek erőt merítenek ezekből az élményekből és a csodalámpások abban bíznak, hogy ezzel segítenek nekik legyőzni a betegségüket.

Kérdésünkre az alapítvány kommunikációs szakértője, Felkai Márta elmondta: szinte minden nap érkeznek be hozzájuk a kívánságok, és igyekeznek folyamatosan teljesíteni azokat. Egy-egy kérésnek akár három hét alatt is eleget tudnak tenni, de hosszabb a várakozási idő, ha például időszakhoz kötött a kívánság (például ha valaki a Forma-1-es magyar nagydíjra vagy egy Barcelona-mérkőzésre szeretne kilátogatni); emellett természetesen az aktuális kezelések és az egészségügyi állapot is hátráltathatja a dolgot. Az anyagi támogatók mellett 120-150 fős kívánságteljesítő hálózat is segíti a csodalámpások munkáját.

Felkai Márta elmondta, hogy többségük a kórházakban dolgozik, ők kerülnek közvetlenül kapcsolatba a gyerekekkel, veszik fel a kívánságaikat; emellett sokan szaktudásukkal segítenek: grafikusok a kiadványoknál, számítástechnikusok az adatbázisnál, honlapnál, a taxisok az ajándékok eljuttatásában. A kommunikációs szakértő szerint bárki tudja támogatni a munkájukat, erre jó példa a Csodabogarak kampánya: azok a futók, akik „örökbefogadásra kínálják fel” a lefutott kilométereiket barátaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek, munkatársaiknak, akik támogatásukkal – akár 1-2 ezer forinttal is – hozzá tudnak járulni a csodalámpás gyerek öröméhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik