Kultúra

Az Amerikai Horror Story is ráharapott a gonosz bohócos témára

Erről árulkodnak a közelgő 7. évad promói, amelyeket most egyetlen videóban nézhetsz végig.
Korábban a témában:

Július óta tudjuk, hogy szeptember visszatér az amerikai FX kábelcsatorna képernyőjére a 2011 óta futó Amerikai Horror Story című borzongató antológiasorozat, amely idén immár a hetedik évadához érkezik.

Az American Horror Story: Cult (kb. Amerikai Horror Story: Kultusz) címen közelgő újabb történetének részleteit még mindig titkolják, így eddig csupán annyi derült ki róla, hogy valamiféle bohócos őrület lesz. Ezt erősítik meg a szezonhoz az elmúlt hetekben kijött rövid teaserek (szám szerint 25 darab), melyeket most összegyűjtve, egyetlen videóban nézhetnek végig a horrorsorozat rajongói.

A sorozatot kitaláló és kezdettől fogva író Ryan Murphy és Brad Falchuk legújabb produkciójában ismét viszontláthatunk majd néhány színészt is, aki már az előző szezonok valamelyikében is játszott. Ilyen visszatérő lesz Sarah Paulson, Evan Peters és Cheyenne Jackson is, mellettük pedig a néhai Carrie Fisher lánya: Billie Lourd, továbbá Billy Eichner, Alison Pill, Colton Haynes és Adina Porter lesz látható a Cultban.

Az American Horror Story: Cultot szeptember 5-én fog startolni az FX csatornáján.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.