Kultúra

Már megint meg akarják csinálni az Így jártam apátokkalt

Az Így jártam anyátokkal spinoffja ismét terítékre került. A nulláról építik fel a projektet.

Ami a 90-es éveknek a Jóbarátok, az a 2000-es éveknek az Így jártam anyátokkal – vagyis kultikus szitkom.

A rajongók persze nem voltak teljesen kiegyezve a záróepizóddal, így már a 2013-as utolsó rész után felütötte a fejét a spinoff gondolata, amely ugyancsak New Yorkban játszódna, mi több Ted, Mashall, Lily, Robin és Barney törzshelye, a MacLaren’s Pub is maradna, csak épp a karakterek cserélődnének le. A másik lényegi különbség pedig az lett volna, hogy ezúttal egy nő párkeresése kerülne a középpontba.

Dana Walden, 20th Century Fox TV elnöke így nyilatkozott egy interjú során:

Remélem, hogy lesz lehetőségünk újra foglalkozni ezekkel a karakterekkel és elmesélni a történeteiket, amennyiben a készítők és a színészek is így szeretnék. Egy szeretett sorozatról van szó, amely még mindig világszerte népszerű.

De mivel a sorozat készítői, Carter Bays és Craig Thomas jelenleg a Sony TV-vel állnak szerződésben, és egyelőre csak valamilyen trükkös módszerrel lenne kivitelezhető a sorozat folytatása Walden új alkotókban gondolkodik. Mint elmondta:

A legelejéről kezdünk mindent. Ez a projekt nagyon lassan készül, de amint megtaláltuk az ideális ötletet és elképzelést, el fogjuk készíteni.

Más probléma valószínűleg nem lenne, mert Az Így jártam anyátokkal főszereplői (Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders, Neil Patrick Harris és Alyson Hannigan) közül látszólag senkinek sincs olyan sok futó projektje, hogy ne tudnának ismét visszatérni régi szerepükbe.

Kérdés, hogy szeretnének-e egy lezárt sztoriba visszatérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik