Kultúra

Bohócként kezdte a Trónok harca új rosszfiúja

Arról még megy a vita, hogy milyen volt a nyitóepizód, de egy biztos: a hetedik évad legszórakoztatóbb figurája eddig Euron Greyjoy, aki lefegyverző pofátlansággal trollkodta szét a királyvári palotatermet. A szerepben lubickoló Pilou Asbæk nem a semmiből tűnt fel: először hazájában, Dániában lett sorozatsztár, és már két filmben játszott együtt Scarlett Johanssonnal is. De vajon milyen érzés rajongóként belecsöppenni a világ legnépszerűbb sorozatába? Erről is beszélgettünk a HBO sorozatának színészével Londonban.

A száműzetésből hazaérkező Euron Greyjoy persze már tavaly, a hatodik évad elején feltűnt a Trónok harcában, azóta azonban új stylistot is szerzett magának: az idei évadra legalábbis jóval dögösebb külsővel tért vissza, és vélhetően komolyabb szerephez jut majd a nagy westerosi kavarásokban is. A 35 éves Asbæk nem a Trónok harcával lépett ki a nemzetközi porondra, a dán film szerelmesei régóta ismerhették a nevét, és egyre gyakrabban tűnt fel hollywoodi szuperprodukcióban is. A londoni csoportos beszélgetésen mégis arról mesélt az újságíróknak, mennyire szürreális és ijesztő élmény, amikor csatlakozhatsz egyik kedvenc produkciókhoz, amelyet hosszú ideig te is csak a képernyőn követtél:

Hatalmas rajongó vagyok, szóval ez olyan volt nekem, mintha tíz évesen eljutnék Disneylandbe. Nem semmi, hogy egyszer csak ott találod magad a Lannisterek között vagy Kit Harrington oldalán, akiket 5-6 évig csodáltál a tévében. Persze közben kicsit félelmetes is.

Euron Greyjoy hatásos belépője a hatodik évad második részében. Fotó: HBO

Móka és kacagás

Asbæk az HBO sorozata körüli őrületbe is elég hamar belekóstolhatott. Még teljes titokban forgatták a tavalyi évad fináléját Észak-Írországban, mikor a teljes hírzárlat ellenére kiszivárgott, hogy ő lesz Euron Greyjoy. Ami ezután következett, arra ő maga sem számított.

„Elképesztő volt. Egész nap forgattunk egy eldugott helyen, ahol még térerő sem nagyon volt. Este hullafáradtan értem vissza a szállodába, bekapcsoltam a mobilom, és megdöbbenve láttam, hogy több mint 200 nem fogadott hívásom volt. Összesen nincs 200 barátom, teljesen szürreális volt ez az érdeklődés”

– mondta.

A laza és felszabadult Asbæk amúgy hamar megtalálta a hangot az összeszokott stáb tagjaival, a Yara Greyjoy-t alakító – amúgy eredetileg komikus – Gemma Whelannal rengeteget viccelődtek a hosszú szünetek alatt. A köztük lévő fesztelenség élőben is teljesen átjött, és egyetértettek abban, hogy az efféle összhang nélkül nem is lehet igazán jó alakítást nyújtani.

De azért a forgatás nem volt csupa móka és kacagás.

A koronázási jelenetet például 13-szor vették fel, ami egyben azt is jelenti, hogy pontosan ennyiszer nyomták le Asbæk fejét a hideg, novemberi tengerbe, hogy fulladozzon.

Mondták, hogy hagyjam, megcsinálják dublőrrel, de nem engedtem. Mégiscsak akkor landoltam a sorozatba, alig volt pár jelenetem, nem akartam egyetlen pillanatát sem kihagyni az élménynek.

Sírt a Kung Fu Pandán

És hogy mit élvez Euron karakterében? Épp a teljes kiszámíthatatlanságot. A pszichopaták szerinte ugyanis mindig lenyűgözően sokarcúak, ő pedig ehhez próbálja igazítani a saját alakítását is: színészként pedig igazi jutalomjáték, ha az egyik jelenetben elbűvölő sármőr, a következőben dühöngő őrült, a harmadikban pedig hidegvérű gyilkos lehet.

Azért nem kell megijedni,  a való életben Asbæk kicsit sem hasonlít Euronra. Bár a tüzes tekintet megvan, egyáltalán nem tartja magát olyan keménynek és cinikusnak. Szerinte ezt már az is bizonyítja, hogy hét éve él a barátnőjével, imádja a gyerekeit, na meg az unalmas kis életét, ráadásul ő a világ legbénább hazudozója. Sőt, egy interjúban azt is bevallotta, hogy sírni szokott az E. T.-n és még a Kung Fu Pandán is.

Fotó: Jonathan Ford / Home Box Office, Inc.

 Inkább ügyvéd lett volna

Hiába a külföldi szerepek és az Új-Zélandtól Izlandig ívelő forgatások, Asbæk a mai napig Koppenhágában él, és nem is tervez elköltözni, amíg onnan is tudja menedzselni karrierjét. Félig dán, félig francia családba született 1982-ben, ám a kamasz éveit már szigorú bentlakásos iskolákban töltötte. Részben ennek a nagy gyerekkori fegyelemnek tudja be, hogy azóta ha csak teheti, lezseren öltözik. A gimi végén amúgy csak jobb híján választotta a színész szakot, első igazi munkáját pedig egy Vidámparkban kapta, ahol fizetett bohócként szórakoztatta az odaérkező családokat.

Sörösdobozokkal dobáltak és heteken keresztül zaklattak az emberek. Mikor anyám meglátogatott, sírva fakadt, mondván, így fogom leélni az életem, és ő mindig tudta, hogy rendes munkát kellene találnom magamnak, orvos vagy ügyvédként.

– mesélte egy tavaszi interjúban.

Asbæk azonban az apokaliptikus anyai víziók ellenére sem ragadt sokáig a vidámparkban, sőt, elég hamar beindult vele a szekér. Alig végzett a színészakadémián, már feltűnt a dániában rendkívül népszerű The Killing című krimisorozat egyik epizódjában. A közönség viszont akkor ismerhette meg igazán az arcát, mikor egy évvel később megkapta Kasper Juul, a dörzsölt és átható tekintetű tanácsadó szerepét a Borgenben.

A dán politika kulisszatitkait bemutató sorozat ugyan elsősorban hazai piacra készült, de váratlanul világsiker lett, mára több mint 40 országban vetítették. Ezt követően a dán filmesek kapkodni kezdtek Asbæk után, egyre komolyabb szerepeket kínálva neki olyan ütős drámákban, mint a szomáliai kalózokról szóló The Hijacking, vagy az Afganisztánban szolgáló katonák életét bemutató Egy háború. Ő is nagy híve a method actingnek, egyik szerepéhez például több tíz kilót felszedett,

az Egy háborúhoz pedig gyakorlatilag beköltözött a katonák közé, hogy alaposan megismerje a mindennapjaikat.

Fotó: HBO

Irány Hollywood

Ahogy az várható volt, jöttek a hollywoodi megkeresések is, de azért itt még nem sikerült igazán nagy mesterműveket kifognia: ő volt Pilátus a Ben Hur hatalmasat zakózó remake-jében, Scarlett Johanssonnal pedig kétszer is játszott közösen: először Luc Besson eszelős tempójú akciófilmjében, a Lucyben, majd ő volt a Páncélba zárt szellem filozofikus kiborgja, Batou is. Az általa nagyra tartott Johanssonnal össze is barátkoztak az öt-hat hónapos hongkongi forgatás során.

Ezt a folyamatot tetőzte be eddig a Trónok harca, amely rajongók millióival ismertette meg Asbæk arcát és nevét. Azt majd az idő eldönti, hogy mit kezd ezzel a hatalmas lehetősséggel, és ő lesz-e a vajon a következő Mads Mikkelsen, aki dán színészként hódította meg a világot. A karizma és a jelenlét kétségtelenül megvan hozzá.

Idén valószínűleg látjuk még  Asbæket pár Trónok harca epizódban, amelynek legújabb évadával párhuzamosan egyébként visszatér a 24.hu és az HBO közös élő kibeszélőműsora, a Kapcsoljuk Westerost! is. Ebben exkluzív tartalmakkal, meghívott vendégekkel és kommentelőinkkel beszéljük át hétfő esténként 21.00-kor a friss epizódokat lapunk Facebook oldalán.  Tartsatok velünk! Az első részt emitt beszéltük ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik