Kultúra

McCartney 75 lett, de nem izgatja az öregedés

Minden idők legsikeresebb dalszerzőjének esze ágában sincs nyugdíjba vonulni.

Azt mondják, hogy az ember életkora csak egy szám. Ez a szám persze egyre nagyobb, ahogy öregszel, de amíg nem gátol meg semmiben, addig egyáltalán nem zavar. Rá se kell hederítened. Én pontosan ezt teszem

– mondta egy tavalyi interjúban McCartney, aki június 18-án lett 75 éves, ám továbbra sem hajlandó lassulni. Pár hónapja jelentette be, hogy gőzerővel dolgozik új lemezén, ám közben épp már világ körüli turné kellős közepén jár, de arra persze mindig szakít időt, ha a királynő szülinapján kell kitüntetést átvennie.

A nagy találkozás

Pedig McCartney elég messziről indult el a siker, csillogás és birodalmi érdemrendek felé: tisztes liverpooli munkáscsaládban nőtt fel, és hallás után tanult meg játszani az apjától kapott trombitán. Aztán mikor kitört a rock and roll-őrület, eladta a trombitát, hogy megvehesse első gitárját. Ezen írta meg első dalát, a When I’m Sixty Four-t, amelyet Frank Sinatrának szánt, de végül csak sok évvel később, az 1967-es Sgt. Pepper albumon jelent meg.

Az viszont még jó tíz évvel korábban volt, mikor egy templomi fesztiválon találkozott az akkor 16 éves John Lennonnal, aki épp Quarrymen nevű zenekarával lépett fel a rendezvényen.

Azt gondoltam magamban, jól mutat a színpadon, jól énekel, egész jó frontembernek tűnik

– idézte fel évtizedekkel később az első benyomást McCartney, aki hamar összebarátkozott Lennonnal, és be is lépett a bandába. Később csatlakozott hozzájuk a gitáros George Harrison, majd Ringo Starr, és felvették a Beatles nevet. A többi ugyebár legenda: nehéz volna túlbecsülni hatásukat a kor zenéjére, ifjúságára és kultúrájára úgy általában.

Elegük lett a hisztériából

A Lennon-McCartney páros ontotta a slágereket, a legenda szerint megesett, hogy a Liverpoolból Londonba tartó autóban egy nagylemeznyi dalt dobtak össze. Jól kiegészítették egymást, John volt a keményebb, keserűbb és cinikusabb, Paul a kedvesebb és érzelmesebb. A számokat mindig közösen jegyezték, tekintet nélkül arra, hogy éppen ki írta. Ennek ellenére nyílt titok, hogy McCartney szerzeménye a Hey Jude, a Let It Be és a Yesterday, minden idők legtöbbször, több mint 2200 alkalommal feldolgozott dala.

A Beatles 1965-ben (Photo by Evening Standard/Getty Images)

A Beatles 1966-ig folyamatosan turnézott, akkor azonban stúdióba vonultak, mert belefáradtak az őket körülvevő hisztériába, és abba, hogy a rajongók miatt nem hallják saját magukat a koncerteken. Egy évre rá megjelent a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, amelyet a könnyűzene történetének egyik legnagyobb hatású lemezeként tartanak számon. A bandában viszont közben egyre erősebb feszültségek voltak, és ezek végül csúnya szakításhoz vezettek.

Bárgyú szerelmes dalok

A tagok közül McCartney futotta be a legsikeresebb szólókarriert. 1969-ben megnősült, feleségével, Lindával Wings néven együttest alapított, turnézott, slágereket írt. Lennon a szemére is vetette, hogy “bárgyú szerelmes dalocskákra” pazarolja tehetségét.

De hát ha ez kell az embereknek, miért ne?

– kérdezett vissza Paul, majd csak azért is Silly Love Songs címen adott ki lemezt. Életének talán legnehezebb éve 1980 volt, amikor előbb marihuána birtoklásáért kapcsolták le, majd jött Lennon meggyilkolása, akivel nem sokkal korábban békült ki.

Rihannával és Kanye Westtel közösen a 2015-ös Grammy-gálán (Photo by Kevin Winter/WireImage)

Ezután csaknem egy évtizedre felhagyott a turnézással, ám közben Stevie Wonderrel és Michael Jacksonnal sikeres lemezeket készített. Legközelebb 1989-ben indult ismét koncertkörútra, akkor viszont Rióban világrekordot jelentő, 184 ezres közönség előtt lépett fel. Azóta is ontja a dalokat, a közelmúltban dolgozott Kanye Westtel és Rihannával is.

Botrány egy szál se

McCartney nem az a lázadó fajta, egész pályafutása alatt elkerülték a nagy botrányok és kicsapongások. Mindig rendezett családi életet élt, egyetlen káros szenvedélye a füvezés volt, de már azt is abbahagyta. Annak ellenére, hogy ő az egyik leggazdagabb zenész,  a luxusban sem tobzódik: sokáig például metrón járt dolgozni.

Pedig 1997 óta már nem csak simán Paul, hanem Sir Paul McCartneynak hívják.Ekkor ütötte ugyanis lovaggá II. Erzsébet, nem annyira zenei munkásságáért, mint emberbaráti tevékenységéért. Merthogy McCartney popfőiskolát alapított, és lelkesen támogatja a legkülönfélébb humanitárius szervezeteket.

A Beatles tagjaként már korábban megkapta a Brit Birodalmi Rend tagja (MBE) kitüntetést, ez akkoriban hatalmas vihart kavart, számos korábbi kitüntetett küldte vissza érmét, mert nem akart osztozni a címen “a gombafejű narkósokkal”.

Folyamatosan őt hallgatjuk

A Guinness-rekordok szerint minden idők legsikeresebb zeneszerzője és előadóművésze, aki több mint százmillió lemezt és ugyanennyi kislemezt adott el. Nincs olyan perc, amikor ne hangozna fel egy dala valahol a világon.

Mikor pár éve feltették neki a kérdést, hogy gondolkodik a visszavonuláson, csak ennyi felelt:

Miért mennék nyugdíjba? Hogy otthon üljek, és nézzem a tévét? Hát kösz nem, akkor inkább játszom tovább a színpadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik