Kultúra

A Terápia még utoljára jól megcincálja a lelkedet

Érkezik a Terápia vadiúj évada – ami remek hír, az azonban már kevésbé, hogy sajnos az HBO saját gyártású szériájából ez már az utolsó szezon lesz. A terapeuta ismét Mácsai Pál, ám ezúttal nem ő cincál, hanem őt cincálják: most ő lesz a páciens, így végre kiderül, a mindig kimért Dargay milyen ember is valójában. Az előző két évadból még bőven van idő felzárkózni – mindkettő elérhető az HBO GO-n – a Terápia harmadik évada ugyanis októberben érkezik. Lássuk, mit lehet tudni.

A terapeuta

Dargay András a sorozat harmadik évadát új lakásban, új barátnő oldalán, újfajta élethelyzetben kezdi. Aktuális esetei eddig nem tapasztalt mértékben teszik próbára szakértelmét. Elvált szülőként újra kell értelmeznie kapcsolatát fiával, és közben szembe kell néznie a komoly betegségre utaló fizikai tünetei mögött rejtőző lelki okokkal is. A főszerepet természetesen ezúttal is a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Mácsai Pál alakítja, aki a Terápia 2. évadában nyújtott alakításáért elnyerte a Magyar Televíziós Újságírók díját is.

Mácsai Pál. Fotó: HBO / Sághy Tímea

A páciensek

Zsolt

András hétfői páciense a 23 éves Zsolt, aki gyilkosság vádjával került előzetes letartóztatásba. Zsoltot még gyerekként az apja meggyilkolása miatt javító intézetbe zárták, most pedig a barátnője megölésével vádolják. A fiú bizalmatlan minden “kívülállóval”, agresszív, és nehezen nyílik meg Andrásnak. Ám a közös munka során Andrásban egyre inkább megkérdőjeleződik bűnössége.

Az HBO Zsolt karakterével ismét új, fiatal tehetséget mutat be a filmrajongóknak. Az őt alakító Vilmányi Benett a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója, korábban pedig olyan filmekben szerepelt, mint az Átok, a T.Ú.K. – Tanár Úr Kérem! vagy az idei Friss Hús fesztiválon bemutatott Asszó című rövidfilm, amellyel el is nyerte a legjobb színésznek járó díjat.

Vilmányi Benett. Fotó: HBO / Sághy Tímea

Krisztina

Krisztina nem múló kézfájdalma miatt kereste fel Andrást, amin a “hagyományos orvosok” nem tudtak segíteni. Az egyébként súlyosan kényszerbeteg nő látszólag harmonikus házasságban él orvos férjével (Hirtling István), két gyermekük mostanában repült ki a családi fészekből. A terápia során kiderül, hogy Krisztina kézproblémái mélyebbről fakadnak: a nő erőszakos, manipulatív férje rabszolgája, akitől szeretne elszakadni.

Krisztina szerepében a Jászai Mari-díjas Schell Judit látható (Csak szex és más semmi, Brazilok), aki ezúttal egy korábbi szerepeitől igencsak eltérő karaktert alakít.

Schell Judit. Fotó: HBO / Sághy Tímea

Sándor

Szerdánként András egy 60 éves székely férfival találkozik, akit fia (Telekes Péter) és a menye (Borbély Alexandra) hozott el terápiára. A pár szerint Sándor teljesen magába fordult, mióta magukhoz költöztették Erdélyből. Sándor 37 évig volt házas, és a felesége halála óta nem sikerül túllépnie a gyászon. Meggyőződése, hogy nincs szüksége pszichológusra, hiszen rajta csak az segítene, ha visszakapná a régi életét. Idővel mégis összebarátkozik Andrással, aki a beszélgetéseik során felismeri: Sándor egész életében elnyomott érzései akár veszélyessé is tehetik őt a környezetére.

A marosvásárhelyi születésű Jászai Mari-díjas színész Czintos József vállalta el Sándor szerepét. Ő a Harag György Társulat egykori színésze és igazgatója, valamint a Csíki Játékszín egyik alapítója.

Czintos József. Fotó: HBO / Sághy Tímea

Edit

Csütörtökönként egy híres színésznő, Edit jár Andráshoz terápiára, mivel az utóbbi időben elkezdte elfelejteni a szövegét a színpadon. A fő problémája azonban nem ez, hanem a húga, Angéla, aki mellrákban haldoklik. Edit féltékeny, amiért a húga jól kijön a nő kamasz lányával, és haragszik is rá, mert mellette értéktelennek és felszínesnek érzi magát. De leginkább az bántja, hogy Angéla fel akarja adni a küzdelmet a betegséggel. Andrásra vár a feladat, hogy megmutassa Editnek, hogyan kerülhet közelebb a testvéréhez, még mielőtt túl késő lenne.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Udvaros Dorottya (Kút, Nyugalom, A miniszter félrelép) nem először látható HBO-s produkcióban: a Társas Játék második évada után vállalta el Edit szerepét.

Udvaros Dorottya. Fotó: HBO / Sághy Tímea

Adél

Péntekenként szokás szerint András átül a páciensek számára fenntartott kanapéra. Miután befejezte terápiáját Fischer Ágnessel (Csákányi Eszter), a férfi a legkevésbé vágyik arra, hogy új pszichológust keressen magának. Csakis azért keresi fel Bárdos Adél doktornőt, hogy altatót írasson fel magának. A pszichiáter azonban ragaszkodik hozzá, hogy előbb beszélgessenek, amibe végül András kénytelen beleegyezni. A fiatal, de annál határozottabb doktornő András tökéletes ellentéte: mindig megtartja a szükséges távolságot, és mereven ragaszkodik a szabályokhoz a terápia során. Talán épp emiatt sikerül olyan mélyen megbúvó problémákkal szembesítenie a férfit, amelyeknek eddig senki a közelébe sem került.

A Jászai Mari-díjas Balsai Móni (Liza a rókatündér, A martfűi rém, Tiszta szívvel) Udvaros Dorottyához hasonlóan a Társas Játék Juditja után immár a második HBO-sorozatban lesz látható.

Nagypál Orsi és Balsai Móni. Fotó: HBO / Sághy Tímea

Az alkotók

Lesznek visszatérő nevek, de újoncok is: a többszörös díjnyertes rendezők mellett – Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című filmjéért elnyerte az Arany Medvét, Gigor Attila, a Nyomozó alkotója pedig tavaly mutatta be Kút című új nagyjátékfilmjét – másodszorra is visszatér a júniusban első mozifilmjét forgató Nagypál Orsi, illetve bemutatkozik az első filmje utómunkáin dolgozó Schwechtje Mihály.

Enyedi Ildikó. Fotó: HBO / Sághy Tímea
Schwechtje Mihály. Fotó: HBO / Sághy Tímea

A 3. évad forgatókönyv-írói csapata – Tasnádi István, Gigor Attila, Jeli Viktória és Baráthy György – az elismert erdélyi drámaíróval, Székely Csabával bővült. A sorozat zeneszerzője, Balázs Ádám az Oscar-díjas rövidfilm, a Mindenki zenéjét is jegyzi, de dolgozott már az HBO Europe másik nagy sikerű sorozatán, a román gyártású Az árnyakon (Umbre) is. A vezető operatőr Herbai Máté, aki többek közt olyan filmekkel tette le névjegyét, mint a Testről és lélekről, A nyomozó vagy az Utolsó idők.

Gigor Attila. Fotó: HBO / Sághy Tímea

A sorozat kreatív producere az HBO részéről Wayne Henry volt, aki több országban is dolgozott a Terápia adaptációin, illetve ő felelt a már korábban is említett Az árnyak című román sorozatért is. Producerként az HBO partnere az I’am Film. A Terápia befejező évada 2017. októberében érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra, a korábbi évadok pedig bármikor visszanézhetőek az HBO online videótárában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik