Pillantson be Elvis magánrepülőgépébe, ahol negyven évvel ezelőtt egyszerűen megállt az idő

A vörös-ezüst gép harminc éven át állt ugyanazon a kifutópályán, és minden darabja eredeti, hiszen a Király halála óta egyetlen ujjal sem értek hozzá.
Korábban a témában:

A modern zenei ikonok legnagyobbja, a slágereket sorra ontó Elvis Presley alig negyvenkét évesen, 1977. augusztusában hunyt el, rövid, de annál tartalmasabb élete során viszont három magánrepülőgépet is elfogyasztott – ezek közül kettő, a lányáról elnevezett, repülő otthonként működő, 24 karátos arannyal bevont mosdókagylót, és elképzelhetetlen luxust felvonultató Lisa Marie, illetve a sárga és zöld belső térrel rendelkező, leginkább menedzsere, illetve a mögötte álló csapat szállítására szolgáló Lockheed Jetstar ma az Elvis Presley Museum gyűjteményét gazdagítja.

A harmadik gépről azonban a világ egész egyszerűen elfeledkezett, pedig egyértelműen ez a legfontosabb:

az 1962-ben gyártott, vörös alapon ezüstös csíkokkal egyedivé tett Locheed Jetstart ugyanis édesapjával, Vernonnal együtt vásárolta, belső terét pedig bársonyszékekkel, plüss szőnyeggel, aranydíszekkel, és rengeteg faberakással tette otthonossá.

A gép a Király halála után magántulajdonba került, és az azóta eltelt négy évtizedből több, mint hármat a konteómágusok kedvenc témájának számító roswelli ufókatasztrófa állítólagos helyszínének közelében fekvő repülőtéren töltötte, felújítás, és mindenféle karbantartás nélkül, így az kívül-belül az eredeti állapotot tükrözi, bár a hajtóművei hiányoznak.

A Lockheed JetStar volt egyébként az első, direkt üzleti célokra létrehozott repülőgép, sőt, a kuvaiti, a líbiai, valamint iraki kormány mellett több hadsereg, így az iráni, a mexikói, a szaúd-arábiai, a nyugatnémet, az indonéz, valamint az amerikai hadsereg is használta őket.

A gép négy nap múlva kerül kalapács alá a LiveAuctioneers-en. Értékét a szakértők 2-3,5 millió dollárra, azaz 550-960 millió forintra becsülték – kérdés, hogy felbukkan-e időben egy tehetős gyűjtő, aki ennyit áldozna rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

German Chancellor Angela Merkel and Russian President Vladimir Putin arrive to give a statement on August 18, 2018 at Schloss Meseberg castle in Meseberg, northeastern Germany, where they meet to discuss conflicts in Syria and Ukraine as well as energy issues. (Photo by John MACDOUGALL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.