Kultúra

Lehengerlő az új Star Trek-sorozat első előzetese

A trailer alapján a Discovery még az új Star Trek-filmekkel is fel fogja venni a versenyt.

Még 2015-ben jelentette be a CBS tévés hálózat, hogy vadonatúj Star Trek-sorozatot indítanak, amely a Star Trek, a Sötétségben – Star Trek és a Star Trek: Mindenen túl című filmeket executive producerként, illetve az első kettőt forgatókönyvíróként is jegyző Alex Kurtzmant tette meg az új széria fő kreátorának.

A produkció beindulására aztán sokáig várni kellett, mi több: már arról is hírt kaptunk, hogy elhalasztja az utóbb a Star Trek: Discovery címmel megáldott széria premierjét a CBS, amely aztán mára virradóra váratlanul közzétette a sorozat bitang látványos és határozottan ígéretes első előzetesét.

A trailer tanulsága szerint a Discovery időben az első Enterprise kalandjai előtt fog játszódni és a sorozat cselekménye a Föderáció és a Klingonok megismerkedését, illetve és első konfliktusát fogja elmesélni.

A főszereplőket jól láthatóan a The Walking Dead Sashajaként ismertté vált Sonequa Martin-Green, továbbá Michelle YeohDoug Jones, Anthony Rapp, Chris Obi és James Frain fogják játszani.

Jelenleg ugyan nincs hivatalos premierdátuma, de a Star Trek: Dicovery várhatóan 2017 végén, avagy 2018 elején fog startolni a CBS amerikai csatornáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik