Kultúra

Hofi Géza szobrát meggyalázták

Hofi Géza (Array)
Hofi Géza (Array)
Részeg vandálok szakíthatták le a legendás komikusnak emléket állító szobor fejét a Nagymező utcában.

Hofi Géza tizenöt éve hunyt el, 66 éves korában. Halála után két évvel, 2004-ben emeltek szobrot második otthona előtt, a Mikroszkóp Színpadnál. Néhány napja a szobor fejrésze eltűnt – írja a Bors. A lapnak az özvegy azt mondta, megdöbbent, reméli, mielőbb elkapják a tettest. Ezt mondta a néhai humorista barátja, Koós János is, felidézve, hogy néhány napja még nagyon örült, amikor a Madách Színházban felavatták a termet, ahol Hofi Gézáról készült karikatúrák, képek voltak a falon.

Erre most meghallom ezt a hírt… egyszerűen nem akarom elhinni! Nehéz szavakba önteni azt, amit most érzek. Közel álltam Hofi Gézához. Nem tu­dom, hogy azt az illetőt, aki megrongálta a szobrot, mi hajtotta, de ugyanolyan jó­kat kívánok neki, mint amit ő csinált a műalkotással.

Közben kiderült: a fejet megtalálta valaki, leadta a Komédiás Kávéházban, ahol jelenleg is “őrzik”. A terézvárosi önkormányzat mielőbb szeretné megszüntetni a méltatlan állapotot, a szobor alkotója, Stremeny Géza szobrász pedig már felmérte a károkat.

Rendesen lefejezték… Elég kellemetlen hegesztés lesz visszarakni a fejet, és nem is lesz olcsó mulatság. Körülbelül félmillió forintba fog kerülni az egész procedúra.

A Bors felidézi, hogy tíz éve Hofi Géza sírját rongálták meg ismeretlenek, és minden bronzból készült díszt elvittek róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik