Kultúra

Gimnazisták bizonyítják, matekozni igenis menő dolog

Közel ezer csapat gondolkodott együtt a Játssz!Ma! közösségi játék fél éven át tartó fordulói során. A minden héten online matematikai feladatok elé állított háromfős csapatok döntősei május 14-én látványos vetélkedő keretében mérik össze képességeiket, és küzdenek meg az összesen 1.000.000 forintos díjakért.

 

 

Nem várt érdeklődés övezte a Matematika Birodalma Alapítvány által tavaly októberben meghirdetett Játssz!Ma! gondolkodásfejlesztő közösségi versenyt. Az alapítvány és a fejtörésre kész regisztrálókra váró feladatok célja, hogy saját tapasztalataikon keresztül mutassa meg az érdeklődőknek, a matematika szépségeit, a gondolkodás hasznosságát. A szervezők hosszútávú céljai között szerepel a természettudományos képzések népszerűsítése, valamint a magyar matematikai tehetséggondozás fejlesztése is.

A felhívásra szép számban jelentkeztek határon túli versenyzők is, a csapatnevek közel fele mögött pedig többgenerációs családok, szülők és gyerekek, nagymamák és unokák gondolkoztak, számoltak együtt hétről hétre. A játékosok saját döntőbe jutásuk mellett egy jó ügyért is küzdöttek: a csapatoktól a legtöbb ajánlást begyűjtő iskola, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium az alapítvány jóvoltából 300.000 forintos támogatásban részesült.

A verseny online szakaszának első tíz helyezettje május 14-én egy izgalmas meglepetéseket tartogató döntőben dönti el, hogy ki nyeri az Alapítvány által felajánlott pénzdíjakat, illetve bizonyítja és mutatja be mindenki számára, hogy matekozni igenis menő.

A döntő május 14-én 10:30-kor a budapesti Veres Péter Gimnáziumban (Budapest, Csobánka tér 7, 1039) lesz. További információ a vetélkedőről és A Matematika Birodalma Alapítványról emitt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik