Kultúra

Összeállt az Inhumans – itt az első kép a Marvel új szupercsapatáról

A hősöket együtt ábrázoló fotó mellett a sorozat posztere is megérkezett.

November óta hivatalos, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a Marvel végül nem mozifilmként, hanem tévésorozatként fogja filmre vinni a Bosszúállók, A galaxis őrzői és a Védelmezők után a negyedik szuperhős-alakulatát: a kevésbé ismert Inhumans, vagyis az Embertelenek csapatát.

A rejtélyes gárda szériájáról eddig annyit tudtunk, hogy innovatív módon az első két epizódja az IMAX-mozikban fog debütálni szeptember 1-jén, majd azt követően a sorozat ABC csatorna műsorára költözik. Na de most váratlanul két kép is érkezett hozzá: az egyiken a produkció hivatalos plakátja, míg a másikon a főszerepekre castingolt színészek láthatóak, természetesen szuperhősös hacukában.

ABC Studios
Entertainment Weekly

A színészeket együtt ábrázoló fotó tanulsága szerint (balról jobbra:) Gorgon (Eme Ikwuakor), Karnak (Ken Leung), Black Bolt (Anson Mount), Medúza (Serinda Swan), Crystal (Isabelle Cornish) és Maximus (Iwan Rheon) fogja alkotni az Inhumans-társulatot.

Az Inhumans természetesen már nem az első tévés csapata lesz a Marvelnek, hiszen a Netflix égisze alatt közeleg a The Defenders, vagyis a Védelmezők sorozata, amelyben a már külön-külön megismert Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage, Vasököl, illetve a Megtorló fognak bandává alakulni.

Forrás: Entertainment Weekly

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.