Kultúra

2018-ban jön a Gorillaz-tévésorozat

A különlegesnek ígérkező szériáról a bandát társalapító Jamie Hewlett árult el új infókat egy interjúban.

Két és fél héttel ezelőtt érkezett a nagy hír, miszerint saját tévésorozatot a júniusban Budapesten koncertező Gorillaz, amelynek éppen ma jelent meg a Humanz című új stúdióalbuma. Ennek apropóján adott interjút az Exclaim zenei magazinnak a virtuális bandát Damon Albarnnal közösen futtató (és a sorozatot beharangozó) Jamie Hewlett, aki újabb infókkal szolgált a szériával kapcsolatban:

Első körben tízrészes lesz és én rendezem az elsőt, illetve az utolsót, de még találnunk kell valakit, aki megcsinálja a többit. Azt hiszem belehalnék, ha megpróbálnám egyedül összehozni az egészet.

– humorizált ilyesformán az eredetileg képregényrajzoló Hewlett. Miután a Gorillaz nemrégiben egy számítógéppel animált, interaktív klipet készített a Saturnz Barz című új számhoz, Hewlettet arról is megkérdezték, hogy milyen képi világú lesz az animációs sorozat:

Manapság mindenki CG-vel dolgozik és tényleg remek háttereket meg környezeteket lehet vele létrehozni, de a karakterek megalkotásához nem az igazi. Úgyhogy a show szereplői 2D-ben fognak megjelenni. Szerintem ez egy gyönyörű formája az animációnak.

Valódi felvételek is előfordulhatnak majd benne, amint mondjuk egy létező személy beszélget a karakterekkel. Vendégszereplőket is tervezünk, olyanokat, akik esetleg az egyik albumon vagy egy éppen aktuális új számon dolgoztak együtt a Gorillazzal.

– tette hozzá Hewlett, aki a premiert illetően annyit mondott, hogy jövőre fogják elindítani a sorozatot.

Forrás: Consequence of Sound

Ajánlott videó

Olvasói sztorik