Kultúra

Eltiltották a filmezéstől a színésznőt, mert túl szexi

A 24 éves kambodzsai nő figyelemfelhívó ruháival verte ki a biztosítékot a kulturális minisztériumnál.

A kambodzsai kulturális és szépművészeti minisztérium egy évre eltiltott a szórakoztatóipari munkáktól egy 24 éves színésznőt, mert túlságosan szexin öltözködik – jelentette a helyi sajtó. A Facebookon több mint 300 ezer követővel rendelkező Denny Kwan főleg a közösségi oldalán posztol fényképek miatt került bajba, amelyeken rendszeresen kihívó öltözékekben látható.

A minisztérium fegyelmi bizottságának döntése értelmében Kwan nem szerepelhet filmekben, és el van tiltva a karaokétól és a zenei videók készítésétől is. A biztosság vezetője, Chamroeun Vantha pedig közölte: azt kérik a szórakoztatóipartól, hogy „büntessék azzal, hogy nem adnak neki semmilyen munkát”, még reklámokat sem – írta Phnom Penh Post.


Kwant már tavaly is behívatták a minisztériumba, hogy leszidják a közösségi oldalán posztol fényképek miatt, amelyeken rendszeresen kihívó öltözékekben látható. A színésznő akkor „oktatásban részesült” a megfelelő ruhaviseletről. Kwan közvetlenül a tavaly májusi beszélgetés után azt közölte, fenntartja magának a jogot, hogy úgy öltözködjön, ahogy akar – írta a Cambodia Daily.

Denny Kwan kambodzsai színésznő ruházkodási oktatáson vesz részt a kulturális minisztériumban

A minisztériumban azonban másként emlékeztek. Vantha a Phnom Penh Post című lapnak azt mondta, azért tiltották el a munkától egy évre, mert nem tartotta be a tavaly tett írásbeli ígéretét, hogy nem lesz olyan nagyon szexi.

A fegyelmi bizottság a büntetést egy idén életbe lépett, a művészek etikai és viselkedési szabályairól szóló törvényre hivatkozva szabta ki. Annak egyik pontja arra ösztönzi a művészeket, hogy személyes méltóságukra és a nemzeti identitásra vigyázva válasszák ki, milyen ruhát viselnek – írta a Post.

Az esettel kapcsolatban a nőügyi minisztérium szóvivője, Pon Putborei kijelentette, hogy a színésznőnek, mint közszereplőnek nincsen joga arra, hogy olyan ruhát hordjon, amit csak szeretne. „Óvatosan kell bánnia a kultúránkkal” – tette hozzá a szóvivő.


A nők egyenlőségéért küzdő kambodzsai jogvédő szervezetek felháborodva reagáltak a döntésre, „megdöbbentőnek”, „ijesztőnek” valamint „nevetségesnek” nevezve a szexi ruhák miatti tiltást, közölve, hogy a nőknek joguk van olyan ruhába bújni, amilyenbe csak szeretnének.

Kwan azonban annyira nem tört össze. A Post cikke szerint a színésznőnek van egy vállalkozása és emiatt nem kell tartania a pénztelenségtől. Ugyanakkor értetlenül áll a tiltás előtt. „Kambodzsában sok szexi művész van” – jelentette ki a színésznő, hozzátéve, hogy filmezés közben sokan közülük erotikusabb dolgokat művelnek, mint ő.


Azonban kész eleget tenni – legalábbis egy évig – a minisztérium kérésének. „Amikor a Facebookra posztolok, megpróbálok a megszokotthoz képest nem annyira szexi lenni” – mondta a Postnak. A Daily-nek viszont azt mondta, visszatérése után is hasonló, de „nem túlságos szexi” stílust fog vinni, de „ebben az egy évben nem leszek szexi”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik