Kultúra

Nincs megfelelő végzettsége és gyakorlata? Sebaj, úgy is színházvezető lehet

gyulai-varszinhaz(430x286).jpg (gyulai várszínház, )
gyulai-varszinhaz(430x286).jpg (gyulai várszínház, )

A szombathelyi eset után (Jordán Tamást csuklóztatták, végül csak egy évre hosszabbították meg a színház élén), úgy fest, itt az újabb furcsa ügy a színházi világban.

A Gyulai Várszínház élére kell vezetőt választani (az előző vezető tavaly ősszel elhunyt), és holnap dönt zárt ülésen a város képviselőtestülete. A várszínháznak ugyan nincs társulata, de a nyári programjai – például a Shakespeare Fesztivál – a vidék legfontosabb kulturális eseményei közé tartoznak.

Két jelölt is van. A színház mostani ügyvezetője – akinek az elhunyt a kollégája is volt -, Varga Marianna helyett a hvg.hu információi szerint egy irodalomtörténész, Elek Tibornak áll a zászló. Elekről azt írja a lap, hogy

a magyar-történelem szakos tanár dolgozott újságíróként, könyvtárosként, számos kötete jelent meg, jelenleg a békéscsabai Bárka című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Csakhogy az előadó-művészeti törvény szerint megkövetelt végzettséggel, szakmai és vezetői tapasztalattal nem rendelkezik.

Van azonban egy nagy előnye Eleknek. Őt támogatja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, és Fekete Péter, a békéscsabai színház volt vezetője, majd művészeti tanácsadója. (Vidnyánszky amúgy a Shakespeare Fesztivál ötfős művészeti tanácsadó testületének is tagja.)

És hogy mi segíthet még Eleknek? A hvg.hu szerint a kreatív jogértelmezés. Ugyanis az Elek Tibor által főszekresztett Bárka folyóirat kiadója a Békéscsabai Színház, így

Elek a színház alkalmazottja, ám  nagyon kreatív jogértelmezés kell hozzá, hogy az itt eltöltött időt elismerjék szakmai, esetleg vezetői tapasztalatnak, ugyanis a folyóiratkiadás nem a színház alapfeladata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik