Kultúra

Nem csak horrorárú heringpartikon lehet fesztiválozni

Most, hogy leesett az utolsó hó, már csak párat kell aludni, és beindul a fesztivál-szezon. Ám tömegiszonyod lesz, ha eszedbe jutnak a mainstream fesztiválok? Összeszedtünk pár kisebb fesztivált, ahová be lehet még férni mindazoknak, akiknek hiányzik a táborozás élménye, a személyesebb légkör, a természet, vagy csak a sörpadon együtt ivás a zenészekkel hajnalig. 

Mediawave

Mikor: április 27 – május 1.
Hol: Komáromi Monostori Erőd

Már csak a helyszín miatt (ami tényleg egy vár falai közt van!) is egy különleges, sajátos hangulatú fesztivált ismerhetünk meg, ahol nem csak a zenei, hanem a vizuális művészet is fontos szerepet kap.

A fesztivál még a 80-as években kezdett el szerveződni Győrben, ahol a magyar jazz-színtér kultikus alakjai ültek össze zenélgetni. Később pedig egy tíznapos filmes, zenei fesztivállá fejlődött, amely ma már csak ötnapos fesztiválként tud működni, ám így is az egyik legszínvonalasabb programsorozattal áll elő évről évre, elrugaszkodva a szokásos fesztiválos kliséktől.

A jazz mellett számos műfaj képviselteti magát, külföldi és magyar előadókkal egyaránt – az ethnótól az undergroundig. Idén többek között fellép Pándi Balázs, a Fusion Jam, a Dresch & Grencsó Duó, az Ef Zámbó Happ Dead Band, vagy Ujj Zsuzsi & Darvas Kristóf is, illetve az egész Afrikában ismert Vitali Maembe.

Nem ígérünk felhőtlen szórakozást nyújtó, könnyed kikapcsolódást jelentő programokat, amelyeket egy könnyű délutáni vagy esti séta vagy borozgatás közben le lehet tudni. Sokkal inkább többségében olyanokat, amelyek minimum elgondolkoztatnak, de esetleg sokáig, netán maradandóan emlékezetünkbe vésődnek.

– írják a szervezők. Bővebben erről itt és itt.

Mediawave 2017 szignál

Filmek a Mediawave Együttléten!

Közzétette: MEDIAWAVE Film & Music Festival – 2017. április 14.

Tű Fokán Művészeti Fesztivál és Tábor

Mikor: július 5 – július 9.
Hol: A cserháti Garáb faluban

Itt az, hogy közönségként ne csak a nézője, hanem szerves része is lehess az öt nap programjainak, annyira igaz, hogy a fesztivál létre sem jöhetett volna a közönség segítsége nélkül – erről árulkodik a tavalyi sikeres indiegogo kampányuk is. A fesztivált az teszi még érdekesebbé, hogy az alternatív szubkultúrák széles köréből meríti fellépőit és előadóit – mind a magyar, mind a külföldi szcénából -, ezen kívül a komolyzenei műfaj is képviselteti magát, amelyek helyszínéül a helyi templom szolgált.

De volt például a kilátó is a domboldalon, ahol éjjelente olyanokkal is találkozhattunk, mint Bali János reneszánsz és barokk furulyazenéje, vagy épp a falu másik végében lépett fel a világhírű Fred Frith angol multi-instrumentalista zeneszerző és improvizációs művész, de ott volt Takáts Eszter is vagy a Presszó Tangó Libidó zenekar is.

A fesztivál egyik szervezője az idei program terveiről is csepegtetett pár információt:

Szeretnénk idén elhívni a ’70-es években legendássá vált német Faust zenekart, a cseh avant/punk Uz jsme doma szerepel még a tervezett műsorban. Ezen túl több dél-olasz világzenei zenekarral egyeztetünk, a célunk, hogy egy igazi tarantella műsort hozzunk el Magyarországra. A Nagyszínpadon szerepeltetnénk még az ismertebb magyar alternatív előadókon kívül a jazz/zaj-zenei vonalból pár előadót is.

Külön kiemelendő a fesztiválon belül zajló zenei tábor is, a Kampec Doloresből is ismert Hajnóczy Csaba szervezésével. A zenei programokon túl fórumszínházas, mozgásközpontú programokon, workshopokon is részt vehet a vendég, de a tervek között szerepel számháború és éjjelente közös tábortüzes zenélés is.

Mivel a fesztivál megrendezése idén is a közösen összedobott támogatásokon fog múlni, érdemes figyelemmel kísérni a hamarosan frissülő Facebook– és weboldalt is. A fesztivál idei indiegogo videókampánya már megtekinthető, ide kattintva lehet támogatni őket.

Malom fesztivál

Mikor: augusztus 17-20.
Hol: Szerbia, Orom

A vajdasági kis közösség kulturális fesztiválját Oromban a színház, az irodalom, zene, és a buli jellemzi, tavaly mi is jártunk ott, erről korábban itt láthattatok videót és itt olvashattatok róla.

A buli koncepciója egyszerű: az Orom közepén található régi malom és egymedencés strand köré sátortábort, néhány italpultot és két koncerthelyszínt húznak fel négy napra (…) Nagyjából 1500-2000 ember fordul itt meg a mulatozás végéig, hogy a térség zenekarain kívül olyan magyarországi előadókat is lássanak, mint a  Middlemist Red vagy a Kistehén Tánczenekar.

A Malom fesztivál – hasonlóan például a Tű fokán fesztiválhoz – szintén túlmutat a szimpla fesztivál-koncepción. Azok, akik nem csak nézelődni akarnának, lehetőségük van mindenféle típusú művészeti táborban való részvételre.

A fesztiválon idén már biztosan lehet számítani a magyar Belga együttesre, a görög Naxatras zenekarra, vagy a szerb Kal Bandre, illetve a világhírű Bernays Propagandára egyenesen Macedóniából.

UbikEklektik

Mikor: augusztus vége – szeptember eleje
Hol: Zebegény

Szintén a közösségi finanszírozástól függően, de idén is “csapatják” a “találkozás ünnepét”, az összművészeti UbikEklektik fesztivált nyár végi kezdéssel Zebegényben, a Szőnyi István festő egykori kertjéből átalakított művésztelepen. A Fiatalok a Magyar Zenéért Egyesület célja a fiatal alkotók közötti szakmai kapcsolat megteremtése, közösséggé formázása és művészetük bemutatása. Van itt minden a Ricsárdgírtől a Bohemian Betyarsig, de kiemelt szerepet kap az instrumentális vagy az elektronikus zene is.

A kezdeményezés a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola alkotóitól indult, akik az egykor múzeumként használt kertet alkotói térré varázsolták. Az idén induló 50. évfolyamban, a klasszikus szabadiskolák mellett animációs és fotográfia képzés is indul. Másodjára indul el a Szőnyi Kino Garden, vagyis a Dunakanyar első kertmozija nemzetközi filmhétvégékkel, koncertekkel. A Szőnyi Tábornak május 4-én lesz nyílt napja is az Aurórában.

Vé-Feszt

Mikor: augusztus 18-19.
Hol: Rábaköz, Vásárosfalu

Idén augusztusban rendezik meg 20. alkalommal a Vé-fesztet és ezzel búcsúzik is egy időre a Rábaközi kis falu nagy fesztiválja” – aki még nem volt, az most menjen!

Úgy tudtam, a Rábaközben főleg csak evezni érdemes járni – ami szintén nagy kaland -, de kiderült, van ott más is, például egy kis falu, ahol 1997 óta rendezik meg a két napos zenei kisfesztivált, ráadásul a belépés ingyenes. Nem sok falu önkormányzatáról mondható el, hogy támogatott volna ennyi ideig egy fesztivált, ám a vásárosfalusi Vé-feszt annyira családias és baráti, hogy itt még ez is megtörténhetett. Eleinte egy baráti társaság nyárbúcsúztató bulija volt, ahol ismerős zenekarok szórakoztatták magukat és egymást, ám idővel a buliból fesztivál kerekedett egyre komolyabb hazai fellépőkkel.

Rádiópop, partymetal, garázsfunk és 100 % hardpop.

– tömören így jellemezték magukat a fesztivál szervezői.

Az elmúlt években találkozhattunk például a Fish! zenekarral, Szabó Benedek és a Galaxisokkal vagy Ferenczi György és a Rackajammel, de a fesztivál szervezői mindig szorítanak helyet az amatőr, feltörekvő zenekaroknak is – ilyen például a rendszeresen fellépő Pörkölt Projekt zenekar is, akik állítólag az űrből érkeztek. A fesztiválnak a növekedés ellenére megmaradt a vidám falunap-jellege is, erre a Facebook-oldalukon található leírás is utal:

Lesz itt kérem szépen csoki, lufi, rágó… és nem utolsó sorban király bandák.  Hogy ki a célközönség? Mi magunk!

Jó szórakozást!

Kiss Petra Sára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik