A dokumentumfilm mint olyan jócskán magán visel olyan konnotációkat, miszerint ezek De szerencsére ezen műfaj alkotói is kapcsoltak egy ideje, és rájöttek, hogy az ismeretterjesztés vágya, ami hajtja őket, dicséretes ugyan, de célravezetőbb, ha a kész produktum nem csak nekik érdekes, hanem – hisz önmagukat már nem kell meggyőzniük az adott téma fontosságáról – a közönségüket sem árt nem elriasztani.
Az HBO is meglátta a lehetőséget a műfajban, hogy a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztésből, s ezen keresztül a társadalmi felelősségvállalásból is kivegyék a részüket, és elkezdték gyártani a dokukat a legkülönfélébb témákban, a tőlük megszokott minőségben. A Slendermanről szóló darab is egészen kiváló lett, a napokban pedig ismét érkezett egy fontos film, a Dwayne A Szikla Johnson nevével fémjelzett Rock and a Hard Place, avagy a magyar keresztségben Sziklaszilárd fegyelem – külön gratuláció a bravúrért, hogy Johnson beceneve angolul és magyar fordításban is stimmel a címben – melyben egy szakasznyi bűnözőből próbálnak embert faragni.
Ugyanitt érdemel elismerést az az ügyes húzás, hogy A Szikla nevének médiaerejét nem féltek használni a filmhez: ő ugyanis valójában a film elején és végén szerepel nagyjából összesen hat percet, így aki Dwayne Johnson-dokut vár, az koppanni fog, legalábbis ha a filmidőn múlik mindez. Ugyanis azt azért meg kell adni a filmnek, hogy azzal, hogy executive producerként állt a projekt mellé, Hát persze: ő maga is balhés fiatalból szedte össze magát azzá a kenyérre kenhető tündérmackóvá ÉS vasfegyelmű sportemberré, aki ma, annyi pénzzel, hogy a végét se látja, milliók elsöprő szeretetével övezve. Szóval tudja, miről beszél, amikor a Miami-Dade Büntetés-végrehajtási Intézet átnevelő táborában a tábort kezdő harmincnyolc elítéltnek arról beszél, hogy a kemény munka révén még belőlük is lehet valaki.
A film ezt a bootcampet követi végig. Az amerikai törvényhozásban ugyanis vannak különutas megoldások, Miamiban például ez a tábor egy alternatíva lehet a hosszú büntetésre ítélt elítélteknek: ha a bíró úgy ítéli, akkor dönthetnek úgy, hogy végigcsinálják ezt a programot. Hat hónap – cserébe a hat-, tíz-, húsz-, hatvanévnyi, vagy életfogytiglani börtön helyett. Aránytalanul hangozhat, mert ugye ez a bolygó a hétmilliárd bűnügyi jogász bolygója, ahol valahogy mindenki meg tudja mondani, kinek milyen bűncselekményért mennyi és milyen büntetés járna – többnyire mindenképp több, mint amit a bíróság kiszabott, ugye – és akkor a változatos formájú kínzásokat bevetni kívánó látens szadistákat és a halálbüntetés-pártiakat nem is említettük.
Ha ettől most egy picit, csak kísérletképpen hátrébb lépünk, akkor ugye nem lehetetlen belátni, hogy A szakirodalom börtönösödésnek hívja a jelenséget: úgy tartják, hat év után a folyamat, melyben a börtön saját képére formálja, végleg bűnözői identitással ruházza fel az egyént, már visszafordíthatatlan. És persze, dobálózhatunk azzal, hogy minek került bajba, megérdemli – de nézhetjük onnan is, hogy akarunk-e funkcionáló társadalomban élni vagy sem. Igen? Nos, ehhez a tízéves börtön után elveszve a világban kódorgó, a bűnözésen kívül semmi más életvezetési utat nem ismerő emberek seregei aligha vezetnek el.
Ebben a táborban hat hónap kiválthat akár egy életfogytiglant is – gondolhatod, hogy ezt az erős váltószámot nem adják ingyen. A bekerülőkkel minden nap ordítanak, folyamatos, nagyon kemény fizikai igénybevételnek vannak kitéve, minden idejük betáblázva, szigorú szabályok között telik, a hajnal 4-es ébresztőtől a takarodóig, mely két pont között minden lehetőséget megragad a rendszer, hogy a szakasz tagjainak ellenállását megtörje, és katonai fegyelmet neveljen beléjük.
Persze, míg volt sorkatonai szolgálat, addig ezen minden fiú átesett
– mondhatnád, de azért van itt néhány körülmény, ami miatt ehhez a táborhoz képest a sorkatonai szolgálat nagyjából a csillebérci gyerektábor szintjén mocorog. De az intézmény filozófiája szerint ez az egyetlen út: nagyon problémás fiúk ezek, olyan alapvető indulat- és konfliktuskezelési hiányosságokkal, hogy valóban aligha lehet bájcsevejjel megértetni velük, hogy ejnye-bejnye, bűnözni rossz.
A film klasszikus dokus stílusban követi az egész szakasz haladását is, és néhány kadétot külön is, általuk kapunk általánosabb képet arról, hogy mennyiféle karakter tud ugyanabba a lefelé tartó spirálra rátekeredni. Persze, hiszen egy dolog mindannyiukban közös: Ne örülj annyira, kedves olvasó, jó eséllyel te is az vagy, csak szerencsés esetben téged a gyerekkorban összeszedett traumáid és mintáid kevésbé sanyarú sorsra ítéltettek – te is ugyanúgy a mintáidnak engedelmeskedsz, mint ők, csak mivel az ő mintáik eredménye destruktív, így kénytelenek felismerni, hogy ezen változtatni illenék.
Nem állítom, hogy hat hónap alatt férfivé érnek ezek a srácok, nem adják azt olyan könnyen, de az elindulás az úton adott nekik. Ezt a folyamatot nézzük végig, nagyon kemény adatok mögül rajzolódnak elő ezeknek a fiúknak a nagyon megejtő, inkább szánalomra, mint ítélkezésre méltó valódi arcai. Persze a szánalom is gumicsont, azzal sem kezelted őket emberként – az egyedüli út az, amit a bootcamp adott nekik: bizalmat szavazva, kemény úton ugyan, de esélyt adni a változtatásra.
A Sziklaszilárd fegyelem (Rock and a Hard Place) már elérhető az HBO GO-n.
