Kultúra

Drónt adtunk az Xboxozó nyugdíjasok kezébe Orosházán

Lelkünket melengető hír jelent meg pár hete az Orosházi Evangélikus Egyházközség Fénysugár Nyugdíjas Egyesületének tagjairól, akik a Szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálatnál vendégeskedve rákaptak az Xboxozás ízére, ezért úgy döntöttek, maguk is beszereznek egy konzoljátékot, hogy közös alkalmaikon versenyeket szervezhessenek. A tagok pályázatot nyújtottak be a Békés Megyei Önkormányzathoz, ahol támogatást nyertek, amit a gyülekezet és az egyházmegye kiegészített. Ezzel lehetővé vált a legújabb Xbox megvásárlása, amit húshagyó kedden megszenteltek. Úgy döntöttünk, meglátogatjuk az egyesület tagjait, hogy megnézzük, mivel játszanak, a technikai újításokért rajongóknak pedig megmutassuk Millennium Falcon-alakú drónunkat. Az Ezeréves Sólyom végül a lelkészi hivatal udvarán kötött ki, egy másik drón pedig jó negyven métert zuhanva propellerét törte. Megérte, életünk napja volt.
Kapcsolódó cikkek
Olvasói sztorik