Kultúra

Hat év börtönt kapott a Power Rangers színésze

A sorozattal ismertté vált Ricardo Medina két éve a saját kardjával gyilkolta meg szobatársát.

Pont került Ricardo Medina ügyének végére, miután a lakótársával brutálisan végző színész

két héttel ezelőtt vádalku keretében beismerő vallomást tett, így a tegnapi ítélethirdetéskor végül hat év börtönbüntetést kapott.

Két éve mi is megírtuk a világhálót sokkoló hírt, miszerint a 2000-es évek elején a Power Rangers Wild Force című szériával világszerte ismertté vált színész-harcművész 2015. január 31-én a kardjával döfte le szobatársát, Joshua Suttert, akit aztán a mentők kórházba szállítottak, de megmenteni már nem tudták.

A szörnyű cselekedetét követően Medina maga hívta ki a mentőket és a rendőrséget, majd a helyszínre érkező egyenruhásoknak akkor első körben be is ismerte tettét. Ehhez képest vádat csak egy évvel később emeltek ellene gyilkosság miatt és a tavaly októberi első tárgyalásán a színész még ártatlannak vallotta magát, mígnem aztán a március közepi újabb tárgyaláson már beismerte bűnösségét.

Az ügyészség előre kitervelt szándékkal elkövetett gyilkossággal vádolta Medinát, amelyért akár életfogytiglanit is kaphatott volna. A beszámolók szerint a 38 éves színész tettének hátterében az állhatott, hogy a két barát komolyan összebalhézott Medina barátnője miatt.

Forrás: Time

Ajánlott videó

Olvasói sztorik