Kultúra

Az elhagyatott erdélyi erődtemplom, melyben a híveket lovak és tehenek váltották fel

Az évszázados templomok sorsa sokszor aggasztó, de ilyenre tényleg kevésszer van példa.

A Nagyszeben közelében fekvő apró, hétszázötven fős falut, Doborkát (Dobârca) az elmúlt évszázadokban többször is sújtotta a történelem vihara: a kenyérmezei ütközet idején, 1479-ben a törökök kétszer is elpusztították, százhúsz évvel később pedig a Vitéz Mihály néven a románok által az ország első egyesítőjeként tisztelt II. Mihály havasalföldi fejedelem seregei tették a földdel egyenlővé. A szász település azonban mindezek ellenére sem vált lakatlanná, sőt, a XIX. század derekán közel ezer lakossal (508 német, 369 román, 95 cigány) is büszkélkedhetett, bár német lakossága mára már mindössze tíz főre apadt.

A német jelenlétnek köszönhetően a falu jó része évszázadokon át evangélikusnak vallotta magát, így az eredetileg a XIII. század folyamán román stílusban épült, 1500-1515 közt gótikussá alakított, valamint erődítetté váló, hét-nyolc méteres védőfalat kapott templomában a reformáció után papok helyett immár lelkészek hirdették az Úr szavát. Az épület máig áll, noha Léstyán Ferenc kutatása szerint az 1599-ben és 1658-ban is leégett, négy tornya közül kettő már rég az enyészeté, az épület pedig hosszú idő óta üresen áll.

Állapota a kétezres évek végéig elfogadható volt (ezen a 2006-os fotón legalábbis úgy tűnik, hogy minden rendben), a következő évek azonban óriási változásokat hoztak a templom történetében: a Hereditatum Vetési László, illetve Ferenczi Z. Sámuel által készített fotóin jól látszik, hogy 2012-re a padok egy részét összetörték, a két évvel ezelőtti fotókon pedig  pedig kíváncsi marhák és lovak tűnnek fel az oltár közelében:

A Gyulafehérvári Egyetem történészhallgatói szerencsére azonban még épp időben érkeztek, így 2016 nyarán helyrehozták a tető egy részét, valamint a régóta hiányzó kaput is pótolták, hogy az állatok közlekedését ellehetetlenítsék.

A munka ezzel természetesen még nem ért véget, hiszen az erdélyi erődített templomok megmentéséért küzdő Kulturerbe Kirchenburgen vezetője, Alexander Kloos Svájcban és Németországban is fotókiállítást rendezett a doborkai, illetve más veszélyeztetett épületek kincseinek bemutatásával, hogy a befolyt összeggel is tehessenek a megmentésükért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik