Kultúra

Fotósorozat: a világ legszínesebb városában igazán öröm lehet élni

Fotósorozat: a világ legszínesebb városában igazán öröm lehet élni

A kolumbiai Guatapé utcáin egyszerűen lehetetlen nem mosolyogva átsétálni.

A világutazó fotós, Jessica Devnani legutóbb Kolumbiát járta be a hátizsákjával, és tért vissza onnan csodás képekkel, így a világ minden bizonnyal legszínesebb városában, a mindössze 5500 fős Guatapéban készített fotóival.

A település már a konkvisztádorok érkezése előtt is létezett – ezt bizonyítja a település neve is, mely kecsuául követ és vizet jelent, utalva a közeli folyamra, illetve a házak fölé magasodóóriási sziklára, a 2100 méter magas El Peñonra –, de Guatapét hivatalosan 1811-ben alapították, és született meg a bányászatból, mezőgazdaságból és állattenyésztésből élő falvacska, mely a hetvenes években a közelben épített óriási vízerőmű miatt az ország egyik legfontosabb energetikai központjává vált.

guatape3
guatape1

Egykori báját azonban nem veszítette el, sőt, a macskaköves utcákat szegélyező házak lassan egyre színesebbé váltak, mára pedig az itt élők kultúrájának, alkotószellemének, vagy kreativitásának mindenki által látható bizonyítékává váltak.

guatape6
guatape7
guatape2
guatape5
guatape4

Ha a város színeit egy kicsit túl soknak éreznénk, az óriási sziklára felkapaszkodva igazán páratlan látvány tárul a szemünk elé, zöld szigetek és földnyelvek tucatjaival, a háttérben pedig az Andok magasba törő csúcsaival.

guatape10
guatape9
guatape8

Kolumbiáról legtöbbször a veszély és a drogcsempészet jut eszünkbe, pedig az ilyen, és ehhez hasonló látványosságokért érdemes a nem épp fő turistacélpontoknak számító országokat is megcélozni – akár Dél-Amerikában, vagy a Balkánon, hiszen csodákat találhatunk.

Olvasói sztorik