Kultúra

Bud Spencer ma lenne 87 éves

A pár hónapja békésen, családja körében elhunyt Bud Spencerre, a pofonok és a hagymásbab királyára emlékezünk.

Bud Spencer 1929. október 31-én, Mindenszentek előestéjén született Nápolyban Carlo Pedersoli néven, szülővárosa pedig később sem merült feledésbe: élete végéig azt vallotta, hogy ő nápolyi, nem olasz – anyanyelve is a nápolyi dialektus volt. Ez még a Piedone Afrikában című filmben is előkerül, így amikor megkérdezik Piedonét, hogy ő olasz-e, azt feleli:

Nem, nápolyi vagyok!

Filmes karrierje előtt igen sikeres sportoló is volt. Egyrészt ő volt az első olasz úszó, aki egy percen belüli idővel úszta le a 100 méteres távot, másrészt vízilabdázóként is komoly eredményei voltak. 1967-ben vonult vissza az aktív sportolástól, utolsó meccsét a Kárpáti György, Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta:

Pedersoli, aki jóképű, magas, karcsú, széles vállú srác volt, miután megkapta amerikai filmszerződését, Budapesten játszott utoljára az olasz válogatott tagjaként. A vízilabda nem a szelídségéről ismert sportág, könnyen el lehet veszíteni néhány fogat, a felrepedt szemöldök látványa pedig egészen megszokott dolog. A színészpalánta ezért kéréssel fordult a magyar csapat tagjaihoz, az arca épségének megóvását szerette volna elérni. A mieink könyörületesek voltak az ellenfél játékosához, megígérték neki, hogy nem bántják, ha a meccset követő vacsorán elénekel nekik egy dalt. A mérkőzés egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára. A magyarok körbeadogatták egymás között, mind a hat mezőnyjátékos elszórakozhatott vele. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem kellett törődnie, minden figyelmét az olasz fogsorára összpontosíthatta. Pedersoli halálra vált arccal kapkodta a fejét a horgok és felütések elől. Az öklök és könyökök azonban szerencsére mindannyiszor időben megálltak, nem okoztak sérülést. A magyar válogatott végül 7:3-ra nyert, és a győzelmi banketten behajtotta az ígért dalt a később Bud Spencer néven híressé lett főhősünktől.

– írta Dr. Kárpáti György a Medencék, gólok, pofonok című kötetében.

Ugyan már sportkarrierje során is szerepelt filmekben – első filmje a Quel fantasma di mio marito volt –, csak első amerikai szerződése (Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon a vízilabdával, és költözzön át a tengerentúlra, 1967-ben. Ekkor növesztette meg védjegyének számító szakállát, és vette fel a Bud Spencer művésznevet. Ekkoriban még nagy divat volt angolos hangzású művésznevet választani, hogy eladhatóbbak legyenek a westernfilmek. Pedersolit kedvenc sörmárkája és kedvenc színésze inspirálta (Bud és Spencer Tracy). Ekkor ismerkedett meg Mario Girottival, azaz Terence Hill-lel, akivel 1985-ig 17 filmben szerepeltek együtt, majd még egyszer, az 1994-es Bunyó karácsonyig című moziban.

Bud Spencer több mint ötven éves karrierje során közel nyolcvan filmben szerepelt, olyan figurákat adott a világnak, mint Banános Joe, Piedone felügyelő vagy Jack Clementi. Elmondása szerint filmjeiben az a legjobb, hogy sosem az öncélú erőszakot propagálták, sőt, a végén

mindenki feláll, és még a vesztes is elbiceg.

Hazánkban talán a Terence Hillel közös filmjeit kedvelik a legjobban, a Kincs, ami nincs, a Nincs kettő négy nélkül, Az ördög jobb és bal keze, az Én a vízilovakkal vagyok talán minden háztartásban nagy kedvenc, de sokan Piedoneként és Extralarge-ként is szeretik.

Pedersoli 1960-ban vette feleségül Maria Amato nevű barátnőjét, a párnak három gyereke született, együtt élték le az életüket, és még idén sem volt rest megható posztban köszönni meg az együtt töltött éveket. A színész aktív korában is több lábon állt, egy időben még saját légitársasága is volt, a Bud Food nevű étteremlánca is jól futott, nyugdíjas korában pedig egyebek mellett azzal kötötte le magát, hogy könyveket írt: a Különben dühbe jövök, a 80 év alatt a Föld körül és az Eszem, tehát vagyok magyarul is megjelent. Két évvel ezelőtt egy interjúban kiemelte, nem érdekli az öregedés, nem is aggódik miatta:

Arra gondolok, hogy mi történik holnap, mert én egy nagyon kíváncsi ember vagyok. Tudom, hogy egyszer véget ér a földi létem, de még élek, és addig az élettel foglalkozom.

A hazai rajongókkal ritka jó kapcsolatot ápolt Facebook-oldalán, ezért rendszeresen olvasztotta meg a magyar szíveket, amikor magyar sikerekhez gratulált vagy éppen magyar nyelven posztolt valamit, sőt, hivatalos honlapja is magyar fordítást kapott az angol, német és olasz mellé. A Saul fia Oscarjához például így gratulált:

Családja idén június 27-én jelentette be a színész hivatalos Facebook-oldalán, hogy elhunyt Bud Spencer. “Legmélyebb sajnálatunkra közölnünk kell, hogy Bud a következő útjára indult” – állt a Facebook-üzenetben. Mivel a színésznek korábban már többször halálhírét keltették, hivatalos közleményt is adott ki a család, a színész fia, Giuseppe Pedersoli azt írta:

Apa 18:15-kor békésen elrepült. Nem szenvedett, mind mellette voltunk, utolsó szava az volt: köszönöm.

A legendás pofonosztó temetésén színészpartnere és örök barátja, Terence Hill mondott gyönyörű beszédet, amely rövid időn belül olyannyira népszerűvé vált hazánkban, hogy az Active szinkronstúdió felkérte a színészt korábban 35 alkalommal szinkronizáló Újréti Lászlót a videó magyar változatának elkészítésére.

Bud Spencer fia egyébként a napokban Budapestre látogatott, és ha már itt járt, meglátogatta a filatorigáti graffitis falat, ahol édesapja emlékét őrzik. Ez az a hely egyébként, ahol körülbelül naponta festik újra a falat, de ehhez a részhez soha nem nyúlnak hozzá és mindig van néhány gyertya a mű előtt.

Giuseppe Pedersoli fia azért is utazott Budapestre, hogy egy animációval foglalkozó csapattal találkozzon, mert indult egy kampány, amelynek célja egy Bud Spencer – Terence Hill-videojáték megalkotása.

A különleges kapcsolat miatt például Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete egyhangú szavazattal hagyta jóvá azt, hogy a Búza-Kölés-Zab-Szérüskert utca közötti területet mostantól Bud Spencer parknak hívják, most a fővároson a sor, hogy átnevezzék a részt.

bud

Bud Spencer ma lenne 87 éves.

Olvasói sztorik