Kultúra

Népirtást ennyire még nem szartak le soha

A Christian Bale főszereplésével készült The Promise-t már most nagyon sokan utálják, pedig alig néhányan látták.

Az első világháború alatt, 1915 és 1917 között történt örmény népirtás (vagy örmény holokauszt, esetleg örmény mészárlás – ahogy tetszik) során a törökök erőszakosan kitelepítettek másfél millió örményt Anatóliából, s ennek következtében a mai tudományos körökben elfogadott nézet szerint legalább 600-800 ezren vesztették életüket. Az eseményre sokan úgy tekintenek, mint az egyik első modern, szisztematikus népirtásra, bár mind a mai napig pontosan 22 ország ismerte el, hogy valóban genocídium történt.

Erről a közel sem egyszerű témáról készített filmet Terry George, aki korábban a ruandai népirtással is foglalkozott már Hotel Ruanda című filmjében. A The Promise furcsamód egy szerelmi háromszög irányából közelít az eseményekhez, s egy örmény orvostanhallgató (Oscar Isaac), egy Franciaországból hazatérő örmény tanuló (Charlotte Le Bon) és egy amerikai zsurnaliszta (Christian Bale) kapcsolatát dobja a történelem sűrűjébe.

A filmet eddig három ízben láthatta a közönség (mindháromszor a torontói filmfesztiválon), tehát maximum pár száz ember, ehhez képest már közel kilencvenezren értékelték az IMDB-n, ráadásul ezek 63%-a egy csillaggal méltatta a filmet, s a szavazók tetemes része az Egyesült Államokon kívülről, azon belül is javarészt Törökországból értékelő férfi volt. Utóbbi valahol érthető is, hiszen a törököket nem túl barátságos népnek mutatja be a film, elég csak a trailerre tekinteni:

Az persze borítékolható volt, hogy Terry George valami olyan témára tapintott, amiről nagyon nehéz érzelemmentesen beszélni, hiszen az örmény diaszpóra évek óta kampányol azért, hogy elfogadtassák, akkurátus népirtás zajlott, míg a török álláspont szerint ilyen nem történt.

Mint látható, ez egy különleges példa arra, hogy egy filmet az IMDB-n nem művészi értéke szerint értékelik, hanem sokan úgy nyomogatják rá a csillagokat, hogy nem is látták a filmet (van amúgy 35%-nyi tízcsillagos rating is, ami szintén hihetetlenül magas szám):

Forrás: IMDB
Forrás: IMDB

Magyar forgalmazásról még nem tudunk, de a film megosztó volta miatt valószínűleg kevés helyen mutatják majd be. Talán pont abban a 22 országban igen, ahol magát a népirtást is elfogadják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik