Kultúra

Tévésorozat készül a Világok harcából

Ezt az MTV jelentette be, amely egy saját gyártású sci-fi drámasorozat formájában tervezi feldolgozni H.G. Wells regényét.

Volt már rádiójáték, musical, képregény, minisorozat és több ízben mozifilm is, mígnem hamarosan újból utoléri a kis képernyős végzet és egy több évados tévésorozat készül H.G. Wells 1897-es War of the Worlds című regényéből, amelyet magyarul Steven Spielberg 2005-ös filmjét leszámítva Világok háborújaként ismerünk.

A tévés adaptáció hírét a Deadline szállította, amely úgy értesült, hogy az amerikai MTV dédelgeti a projektet. Az évek óta egyre több saját gyártású sorozattal próbálkozó zenecsatorna az egyéb tinglitangli műsorocskák mellett eddig inkább csak a Teen Wolf – Farkasbőrbent, a Sikoly: A sorozatot és a tavaly indult Shannara: A jövő krónikáját tudja felmutatni komolyabb szériaként.

A már hivatalosan is bejelentett produkcióról első körben annyit tudni, hogy a Teen Wolf több epizódját is jegyző Andrew Cochran fogja kidolgozni az epizódok forgatókönyveit, míg a széria producerei az ugyancsak a farkasemberes sorozaton dolgozó Jeff Davis, illetve a 2012-ben indult A cég című szérián munkálkodó Jeff Kwatinetz és Josh Barry lesznek. Utóbbinak állítólag azért is nagyon fontos a projekt, mert

a nagyapja az a Golden Globe-díjas Gene Barry volt, aki anno az 1953-as Világok háborúja főszerepét játszotta.

Jó kérdés tehát, hogy mi fog kisülni a zseniális War of the Worlds tévés feldolgozásából, mindenesetre a készítőknek tudnám javasolni, hogy vegyenek példát Spielbergékről és a legendás Tripodokat próbálják meg legalább annyira hátborzongató gépszörnyekként ábrázolni, mint amennyire a Világok harcában és azon belül is ebben a jelenetben sikerült:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik