Kultúra

Lady Gaga három vadiúj dalt is leleplezett a közelgő albumáról

A popdíva egy bárban lépett fel, ahol a Joanne című lemezén helyet kapó új számokból adott ízelítőt a közönségnek. Videó.

Másfél héttel ezelőtt jelentette be az amerikai Interscope Records lemezkiadó, hogy október 21-én fog a boltokba kerülni Lady Gaga a Joanne című hatodik stúdióalbuma, amely az első lesz a 2013-as Artpop óta. Az alapváltozatban tizenegy, míg a deluxe kiadásban tizennégy számot tartalmazó korongról eddig csak a néhány hét leforgása alatt máris nagy sikerré vált “Perfect Illusion” volt ismert,  azonban hála az énekesnő tegnap esti Nashville-i koncertjének, immár három másikról is véleményt alkothatnak a rajongók.

A Tennessee állambeli város egyik pubjában adott koncerten Gaga a “Sinner’s Prayer”, az “A-Yo” és a “Million Reasons” című dalokat is előadta. Az énekesnő hivatalos Facebook-oldalán jelent meg a fellépését megörökítő videó, amelynek annyi hendikepje azért akad, hogy az 52 perces játékideje dacára Gaga csupán 24 perc után kerül elő benne. Íme:

A koncerten előadott dalok közül a “Million Reasons” immár külön is meghallgatható, miután időközben az is kiderült, hogy ez a dal lesz az album második kislemeze.

Forrás: Pitchfork

Ajánlott videó

Olvasói sztorik