Kultúra

Ma rendezik az idei Kutatók éjszakáját

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2016. 09. 30. 08:20

Országszerte mintegy 200 helyszínen több, mint 2000 program várja a tudomány iránt érdeklődőket.

Országszerte 46 városban indul az idei Kutatók Éjszakája, amelynek célja, hogy kedvet adjon a fiataloknak a tudományos életpályához, és életszerűbbé tegye a kutatókról kialakult, gyakran előítéleteken alapuló képet. A Kutatók éjszakája egy összeurópai rendezvénysorozat, amelyet hagyományosan szeptember utolsó péntekén rendeznek meg.

A résztvevő 46 településen csaknem 100 intézmény csatlakozott az idei egész napos programsorozathoz.

Az ország csaknem összes egyeteme és kutatóintézete megnyitja kapuit, és Debrecentől Zalaegerszegig, Győrtől Szegedig sokszínű programokkal várják a látogatókat.

Sajnos a Kutatók éjszakája egyik hagyományos helyszíne, a budapesti Planetárium idén az épület műszaki állapota miatt nem fogadhat látogatókat, azonban helyette a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Uránia Csillagvizsgálójában új bemutatók várják a csillagos ég titkaival ismerkedni vágyókat.

Az eseményeken szó lesz az egészségtudományról, az irodalomról, a régészetről, a nyelvtudományokról, a művészetekről, a csillagászat és a gazdaság világáról is. Lesznek természettudományi kísérletek és látványos laborbemutatók. Egyes helyszíneken robottal szumózhatnak, másutt robottal tekézhetnek az érdeklődők. Van, ahol a Földön kívüli élet lehetőségeiről szóló előadások várják a résztvevőket. Bonctermi látogatás vagy a sebészeti gyakorlat szintén szerepel a programkínálatban, mint ahogy téma lesz az állatok álma és a steakek minősítése is.

Idén okosruha pályázatot hirdetett az Ericsson Magyarország, a Bay Zoltán Nonprofit Kft-nél bemutatkozik a Flike drónbicikli továbbfejlesztett változata, szó esik az összeolvadó feketelyukakról, lesz lézershow és gyerekkonferencia is. Idén először kapcsolódik be a nap programjaiba a Csodák Palotája új bemutatóhelye, a Playbar.

A teljes programkínálatot a Kutatók éjszakája hivatalos honlapján lehet tanulmányozni.

Forrás: Kutatók éjszakája via MTI, Garai Antal Atom / Nyugat
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

A gorgeous female standing behind blinds wearing lingerie and stockings

Az anális szex nem játék

Magukra hagyták haldokló szeretteiket

Kommentek

MCALLEN, TX - JUNE 22: Dozens of women and their children, many fleeing poverty and violence in Honduras, Guatamala and El Salvador, arrive at a bus station following release from Customs and Border Protection on June 22, 2018 in McAllen, Texas. Once families and individuals are released and given a court hearing date they are brought to the Catholic Charities Humanitarian Respite Center to rest, clean up, enjoy a meal and to get guidance to their next destination. Before President Donald Trump signed an executive order Wednesday that halts the practice of separating families who are seeking asylum, over 2,300 immigrant children had been separated from their parents in the zero-tolerance policy for border crossers.   Spencer Platt/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.