Az Archie Comics képregényeiből ismert karakterek körül forog majd a CW csatorna hamarosan debütáló új sorozata, a Riverdale. A frissen traileresedett dráma-thrillerszéria az amerikai kisvárosok legálmosabbikában játszódik – legalábbis annak hiszik az ott élők, mígnem egy tragikus haláleset fel nem borzolja a kedélyeket – amely halálesetnek még a körülményei is finoman szólva rejtélyesek. A felbolydult kisvárosi élet mellett az igazi bonyodalom mégis a főszereplő fiatalok között történik: ahogy az lenni szokott, mindenki másba van belezúgva, mint akibe ideális lenne, ez pedig önmagában is okozna nem kevés drámát, amire még néhány nem éppen jó szándékú pletyka és hazugság is rásegít, miközben még a rejtélyes gyilkosság nyomasztása is rájuk nehezedik. A sorozat pontos premierdátumát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a CW valamikor 2017-ben tervezi elkezdeni a sugárzást. Itt a trailer.
- 09:41 Hegedűs Zsolt: Kamerák le. Kamerák be
- 09:30 Videó: kilométereken át a forgalommal szemben vezetett egy 69 éves sofőr az autópályán
- 09:15 Ez a bolygó valahogy túlélte csillaga pusztulását
- 09:03 Arcára szállt egy denevér, veszettségben meghalt egy 11 éves kanadai fiú
- 08:45 Két kocsi ütközött és felborult az M3-ason, a forgalmat leállították, a helyszínre mentőhelikopter érkezett
- 08:40 Döbbenetes fotókon a haldokló Velencei-tó
- 08:27 Amíg ez a stáb marad, nem játszik a szenegáli válogatottban a Villarreal középpályása
- 08:19 Áder János szerint egy orwelli világ megérkezése az, ahogyan Magyar el akarja távolítani Sulyok Tamást
- 07:45 Dráma a sajtótájékoztatón: az angolok elleni vereség után tudta meg a kongóiak edzője, hogy meghalt az édesapja
- 07:43 Kapitány István csapatépítős online kurzusait 6 ezer forintért bárki megnézheti
- 07:37 Egy monori férfi megfojtotta édesanyját, majd eltemette és lebetonozta
- 07:13 Az egyik leggazdagabb máltai üzletember 150 ezer euróért ölethette meg az oknyomozó újságírót
- 07:00 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:59 Busszal karambolozott egy autó Sopronban, a sofőr elmenekült a helyszínről
- 06:54 Lecsapott a rendőrség a tatai bűnbandára, a szálak a drogpiac legsötétebb bugyraiba vezettek
- 21:19 Vitézy Dávid lerombolta Lázár János „titokfalát” az építési engedélyek tervei elől
- 18:37 Fidesz: Szijjártó Péter mindenki által tudottan Európa legjobb külügyminisztere volt
- 07:45 Dráma a sajtótájékoztatón: az angolok elleni vereség után tudta meg a kongóiak edzője, hogy meghalt az édesapja
- 20:15 Magyar Péter iskolakezdési támogatást jelentett be több százezer családnak
- 06:19 „A fókusz nem a vébén volt” – Matthäus szerint a csapattal tartó családtagok okoztak feszültséget a német válogatottnál
- 06:54 Lecsapott a rendőrség a tatai bűnbandára, a szálak a drogpiac legsötétebb bugyraiba vezettek
- 20:58 Oroszország súlyos támadásra készülhet, Zelenszkij megszakította írországi látogatását
- 21:47 A foci-vb egyik legkelendőbb csatárát elvitte a Bayern
- 07:37 Egy monori férfi megfojtotta édesanyját, majd eltemette és lebetonozta
- 16:58 170 kilométert barangolt az országban egy hőgutás férfi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
