Kultúra

Carter ügynök megérkezik a hazai tévéképernyőkre

Magyarországon is elindul a Marvel kémnőjének akció- és kalandsorozata, amely a FOX csatornáján lesz látható.

Csillogó automobilok, szigorú szabású kosztümök, loknik és kalapok – a Marvel Studios és az ABC közös gyártású sorozata: a két évadot megélt Carter ügynök (Agent Carter) holnaptól hazánkban is elindul, hogy az 1940-es évek Amerikájába kalauzolja a nézőket.

A Carter ügynök 1946-ban játszódik, amikor a belevaló hősnő, Peggy Carter (Hayley Atwell) hirtelen ráeszmél, hogy a háborúból hazatérő férfiak háttérbe szorítják. Peggyt inkább titkárnőnek nézik, mintsem profi ügynöknek, és a titokban működő SSR-nek (Strategic Scientific Reserve) dolgozó nő egyszer csak íróasztal mögött találja magát. Peggy szívesebben dolgozna terepen, ahol kamatoztathatná tudását, ezért örömmel vállalja régi ismerőse, Howard Stark (Dominic Cooper) megbízását. Stark találmányait ugyanis ellopták, és a tömegpusztító fegyverek csakhamar megjelennek a feketepiacon, a férfit azonban azzal vádolják, hogy ő adta el halálos fegyvereit. Stark megkéri Peggy-t, hogy segítsen tisztázni a nevét és felkutatni a fegyverkereskedőket. Peggy azonban ezzel nem kis rizikót vállal, hiszen akár börtönbe is kerülhet, ha kiderül, hogy titkos küldetést teljesít. Ráadásul miközben az ügy mélyére ás, felfedezi, hogy egy nagyobb veszély is közeledik, megbízói pedig nem feltétlenül azok, akiknek látszanak…

A sorozatban a Marvel szuperhősös univerzumából ismert szereplőkkel találkozhatunk, hiszen a Carter ügynök az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, az Amerika Kapitány –  A tél katonája, valamint a Marvel-kisfilm: Carter ügynök című produkciók nyomán készült.

A Carter ügynök augusztus 24-től szerdánként 21 órakor lesz látható a FOX műsorán.

Forrás: FOX Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik