Kultúra

A Budapest Parkban ér véget a Sziget

A Sziget zárónapjának másnapján, augusztus 17-én szerdán a Budapest Parkban búcsúztatják a fesztivált a hivatalos after party-n. Fellép többek közt a Foals, a Crystal Fighters és a Slaves.

A Foals-t több ízben is a világ legjobb koncertzenekarának választották, tavaly a Szigeten, két évvel ezelőtt a VOLT-on szórakoztatták a közönséget. Az indie formáció ezúttal tavaly megjelent negyedik nagylemezükkel, a What Went Down-nal örvendezteti meg ismét a magyar rajongókat.

A Foals mellett a brit vonalat erősíti a „mini fesztivál” másik két zenekara, a Crystal Fighters és a Slaves is.

A Crystal Fighters a hipnotikus hangzását a zenekarban használt baszk hangszereknek is köszönheti, mint például a txalaparta, ami egy fából készült xilofon-szerű ütős hangszer.

Az este programja a Slaves koncertjével lesz teljes, akik szintén a Szigetországból érkeznek Magyarországra. A Slaves csupán 2014-ben tűnt fel, tavaly megjelent Are You Satisfied? című korongjukat Mercury-díjra is jelölték.

A brit invázió után az indie műfaj hazai „professzora” Tesco Disco szolgáltatja a hajnalig tartó buli zenéjét.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik