Egy svéd gyerekműsorban egy bábfigura haggist készített. Egy hagyományos skót ételről van szó, birka- vagy borjúbelsőségből készül, amelyet többek között faggyúval, hagymával és zabliszttel kevernek, majd juhbélbe vagy birkabendőbe töltve megfőzik.
A Bon nevű francia szakács ugyanis juhbél híján óvszerbe töltötte a különlegességet.
A nagyinak szokott lenni mindenféle a retiküljében… hátha van valami, amit használhatunk. Lufi! Ez is tökéletesen alkalmas.”
– mondta a séf, majd előrántott a ridikülből egy kotont, és abba töltötte bele a trutyit. A videót itt nézheted meg.
Néhány szülő felháborodásának adott hangot; az SVT közszolgálati csatorna Facebook-oldalán volt aki undorítónak, nem odaillőnek és erkölcstelennek titulálta a jelenetet.
Az SVT gyermekműsorokért felelős vezetője a Localnak nyilatkozott az ügyről; elmondta, hogy szórakoztatás volt a céljuk.
Megértem, ha valaki nem fogadja el az ilyesfajta humort, de nem gondolom, hogy ne lenne helyénvaló egy óvszert bemutatni egy vicces műsorban, amely középiskolás gyerekeknek szól.”
Hozzátette: összesen 3 (azaz három) panasz érkezett hozzá a műsor után.
Korábban egy másik svéd gyerekműsor után tört ki (mű)balhé, egyszer táncoló nemi szervek, egy másik alkalommal pedig a menstruációról szóló vidám dal miatt.